Az elöző bejegyzésben megismerkedtünk Odd Nerdrum különleges alapozási technikájával. Ha még nem láttad a bejegyzést, itt elolvashatod.

A mostani bejegyzésben arról az érdekes színpalettáról fogunk beszélni, amelyet Odd Nerdrum is használ.

Odd Nerdrum festészetére igen nagy hatást gyakorolt az ókori Görög festőművész Apellész. Ez egy igen érdekes dolog, tekintetbe véve, hogy Apellész munkásságából egyetlen- egy darab alkotás sem maradt fenn. Akkor hogyan is lehetséges ez?

Apellész i.e. 4. században élt és alkotott. Nagy Sándor udvari festője volt. Bár munkái közül egy sem, maradt fenn, (talán egy igen, de az sem biztos) mégis a leghíresebb ókori festőként tartják számon.

Apellész hírnevét elsősorban a híres Római történetírónak id. Pliniusnak (i. sz. I. század) köszönheti aki hosszan értekezik Apellészről munkásságában a Naturalis Historicában. Plinius egyik írásában részletesen bemutatja és elemzi Apellész műveit is. A Naturalis Historicából azt is megtudhatjuk, hogy Apellész kidolgozott egy mindössze 4 színre alapuló festészeti eljárást. Ezt hívják a “Görög négy szín palettának” vagy “Apellész palettának” is.

Az Apellész paletta színei: Fehér (kréta), Fekete (Faszén fekete), Sárga (okker), Vörös (okker).

Plinius szerint egy igazán nagy művész, mint amilyen Apellész is, bármit élethűen képes ábrázolni a fenti négy színnel.

Leírta azt is, hogy Apellész nagy újító is volt, folyton kísérletezett a módszerekkel, finom színátmeneteket, fény – árnyék hatásokat hozott létre és tudatosan kereste a színek harmóniáját is. Legfőbb célja az ábrázolt motívumok minél élethűbb prezentációja volt. Plinius írásai alapján Apellész messze meghaladta korát, a festészetben.

Ismeretes, hogy a Reneszánsz idején a Mesterek elkezdték kutatni az antik világ titkait. A középkor első felében, a művészet ábrázolási technikája erőteljesen visszaépült, a fantasztikus anatómiai pontosságú antik műremekekhez képest, amelyek az Ókori Görögországból és Rómából maradtak fent. A Reneszánsz mesterek egyik törekvése annak az általuk tökéletesnek vélt ábrázolási technikának az elérése volt, ami az antik mesterek sajátja volt.

Emiatt a reneszánsz mesterek sokat tanulmányozták az ókor művészetét, a technikákat, anyag és színhasználatot illetve a filozófiai műveket is. Mi sem természetes, hogy Apellész hamar bekerült fókuszpontjukba, és az eszményi festő megtestesüléseként, a követendő példaként formálódott kis számukra alakja.

Az Apellészi idea olyan fontos volt a reneszánsz korban, hogy pl. Dürert egyenesen úgy emlegették, mint a “Német Apellész”. Botticelli és Tiziano pedig pl. igyekeztek felülmúlni munkáikkal Apellészt.

Már volt róla szó, hogy Nerdrum csodálja a régi korok, a Reneszánsz és a Barokkegyes mestereit. Maga Nerdrum is egyenesen eljutott Apellészig és a négy szín palettáig.

Nerdrum és tanítványi köre a színhasználatban az Apellész palettából indult ki, az Apellész palettát egyfajta alapnak tekintve, amelyet módosítva és bővítve építették fel azt a színrendszert ami a kissé kibővíti a lehetőségeiket, de nem hazudtolja meg az ókori palettát.

Nerdrum színei

 

 

 

Titán fehér

Sárgás fehér (Mars sárga + Titán fehér)

Brillant sárga

Mars sárga (okker)

Kínai Vermillion vörös + Mars sárga

Kínai Vermilion vörös

Mars fekete + Titánfehér ( ez helyettesíti a kék színt)

Mars fekete + Sárga (ez a zöld szín)

Sötét okker (ez egy mély zöldes, feketés barna)

Mars fekete

Egy másik Nerdrum paletta

 

 

 

Balról jobbra

Mars fekete, Barna (fekete és vermillion vörös), kék (fekete és fehér), 1 sötét és 1 világos rózsaszín (Vermilion, okker és fehér), Okker sárga (mars sárga), Test szín (okker sárga, vermilion és fehér), Sárgás fehér ( okker és fehér), titán fehér

Mindkét paletta nagyon hasonló egymáshoz és jó néhány következtetést le tudunk vonni belőlük, ha kicsit kielemezzük.

Bázis paletta

Ha az általa előre kikevert, kevert színeket kivesszük a palettákból, akkor végeredményben az alábbi színek maradnak amelyeket használ.

Titánfehér

Brillant sárga

Mars Sárga

Kínai Vermilion vörös

Sötét okker

Mars fekete

Ha a fenti két palettát összevetjük egymással akkor észrevehetjük, hogy mindössze ezt a 6 tubus festéket használja és minden további színt ezekből kever ki.

Ha ebből a hat színből kivesszük a brillant sárgát és a sötét okkert, a vermilion vöröset pedig vörös földdel, vörös okkerrel vagy pl. égetett siennával helyettesítjük, akkor már is megkapjuk a görög négy szín palettát, azaz az Apellész palettát.

Apellész paletta színei

 

Az Apellész paletta színköre

 

A Nerdrum paletta átjárhatóságát jól szemlélteti, hogy ha a fenti példánál maradva, mondjuk úgy változtatunk rajta, hogy kivesszük a fenti hat szín közül a sötét okkert és a brillant sárgát akkor a maradék 4 szín gyakorlatilag a Zorn palettával egyezik meg. Hiszen a zorn paletta annyiban különbözik az Apellész palettától, hogy a vörös föld helyett Vermilion vöröset használ, mint ahogyan Nerdrum is. A többi szín ugyanaz a Zorn palettában is mint az Apellész palettában. A Zorn Palettáról hamarosan olvashatsz bővebben is!

 

A Zorn paletta színkeverő táblázata

 

Igazi kék szín nem található a palettában, a kéket a fekete és a fehér színből keveri ki, kihasználva a fekete kékes szürke árnyalatát fehérrel keverve és a szimultán kontraszt segítségével erősíti ezt a kékes hatást fel. Esetleg Zorn feketét kever. (a Zorn feketéről és a szimultán kontrasztról, továbbá az Apellész paletta használatáról bőven tanulunk a festés korlátozott palettákkal online festőtanfolyamon itt megnézheted).

Az okker sárga mellé gyakran betesz egy intenzívebb sárgát a Brillant sárgát, ami azonban nem annyira intenzív mint a kadmium sárga. Ezzel kicsit növelni tudja a  színeinek az intenzitását az Apellész palettához képest.

Ugyancsak a szín intenzitás növelése miatt használ  Vermilion vöröset a semlegesebb vörös okker helyett. Ebben is hasonlít a Zorn palettára.

Az okker sárga és a fekete helyett is Mars színeket használ a mars színek a vas-oxid fekete, vas-oxid sárga (okkersárga), vas-oxid vörös (okker vörös, velencei vörös stb.). A mars színek sokkal stabilabbak, egyenletesebb minőségűek és gyakran picit tisztábbak, intenzívebbek, nagyobb színezőerejűek mint a hagyományos megfelelőik az okkerek és egyéb földfestékek. Tehát a hagyományos színpalettát úgy alkalmazza, hogy megbízhatóbb, modernebb helyettesítőket használ ha kell, és lehet.

Kevert színek használata, elég sok előre kevert színt használ, ezeket gyakran nagy mennyiségben előre kikeveri és tubusba tölti. Így mindíg kéznél vannak a megfelelő kevert színek.

Mint látható Odd Nerdrum is vérbeli korlátozott paletta festő, aki a drámai hatások érdekében az intenzívebb színeket kerülve, a semlegesebb földszínek használatával hozza létre alkotásait.

Röviden a bejegyzés tartalmából:

Az elöző bejegyzésben arról beszéltem miért olyan érdekes számomra Odd Nerdrum festészete (Itt elolvashatod ezt a korábbi bejegyzést) Most, ebből a bejegyzésből pedig megtudhatod milyen hagyományos módszerekkel alapozza a festményalapjait Odd Nerdrum a Norvég Mester.

A holnapi bejegyzésben pedig Odd Nerdrum alkotói folyamataival ismerkedünk meg, egy festményének rövid elemzésén keresztül.

 

Jó hírem van, nagyon boldog vagyok mert már több mint 555 olvasója van az ingyenesen letölthető Odd Nerdum az Élő Géniusz c. e-könyvnek. Kérd te is az e-bookot és ingyen letöltheted!

ÉN IS LETÖLTÖM! KÉREM AZ AJÁNDÉK E-KÖNYVET!

Ha többet szeretnél megtudni Nerdrumról, akkor kérd az ingyenesen letölthető “Odd Nerdrum az élő géniusz” c. e-könyvemet, melyet letöltés után már olvashatsz is! A könyvet már több mint ötszázan olvasták!

Még mindíg lehet jelentkezni kedvezményesen az Odd Nerdrum Technikát oktató online festőtanfolyamra is!

ENGEM IS ÉRDEKELNEK A RÉSZLETEK!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg a facebookon!