Az elöző bejegyzésben megismerkedtünk Odd Nerdrum színpalettájával. Ha véletlenül nem olvastad a bejegyzést, akkor itt tudod megnézni.  A mostani bejegyzésben egy kicsit arról a gondolkodásról szeretnék beszélni, amelyek Nerdrum alkotó folyamatának hátterében állnak.

Ennek az alkotó folyamatnak a megismerésének az igazi érdekességét az adja, hogy mindíg is izgalmas dolog bepillantást nyerni egy-egy művész gondolatmenetébe, belelátni egy kicsit a fejébe. Meglátni, hogy mi is inspirálhatta, mire gondolhatott és egyáltalán mit szeretne kifejezni azzal amit festett.

Ha ez a téma nem lenne érdekes és izgalmas, akkor vajon miből élnének a művészettörténészek, kritikusok és műelemzők!? Hiszen gyakorlatilag számukra ezeknek a sokszor rejtett, máskor oly nyilvánvaló motivációknak, ok-okozati összefüggéseknek a megtalálása, elemzése a céljuk.

Odd Nerdum festészetét szemlélve már az első pillanatban egy ellentmondásba ütközünk. Hihetetlen az a kettősség, ahogyan egyrészt szinte tapintható, már már áttetsző bőrtónusokat, testfelületeket tud megjeleníteni, amellett ,hogy olyan erőteljes textúrákat vonultat fel a képen ezzel egy időben ami némely vérbeli absztrakt festőnek is becsületére válhat.

Nerdrum Rembrandthoz hasonlóan elrejti türkjeit, gyakran hosszas elemezgetések után is nehéz eldönteni, hogy bizonyos dolgokat hogyan, milyen technikával festett meg.

Ahhoz, hogy megértsük hogyan fest, valójában azt kell megértenünk, hogy miért fest úgy, ahogyan fest.

Nerdrumnál mindenek felett áll a gondolat. Maga a technika ennek a gondolatnak van alárendelve.

Nézzük meg az alábbi önarcképét. Egy homályosan, majdhogynem elmosódottan, feloldodó körvonalakkal festett alakot látunk egy áthatolhatatlanul sötét háttér előtt. Ez a festmény mégis lenyűgöző, és talán mondhatni erőteljesebb mint oly sok más, ennél sokkal összetettebb kompozíciójú alkotás.

Ha a költészethez próbálnám hasonlítani akkor azt mondanám olyan mint egy Haiku ami a Japán költészet rövid mindössze 17 szótagból álló vers formája, de ez a 17 szótag gyakran olyan mély és sokatmondó filozófiai tartalommal bír, hogy annak elemzésével akár könyveket lehetne megtölteni.

Nerdrum szerint filozófia nélkül nincs festészet.

A képen alapvetően jól érzékelhetőek a Rembrandti, Tizianoi, Caravaggioi hatások. Ugyanakkor Nerdrum felemlít még két nevet aki hatással voltak rá. Eugene Carriere és Joseph Beuys festészetét. Bár az első három művészt A reneszánsz és a Barokból ismerhettük meg, utóbbi kettő korban közelebb áll hozzánk, hiszen pl. Beuysnál még maga Nerdrum is tanult ifjú korában. Mi a közös hát ebben az 5 mesterben?

A szimbolizmus és a spiritualizmusnak a tapintható jelenléte munkásságukban.

Spiritualizmus és szimbolizmus ezek azok a dolgok amelyek erőteljesen áthatják Nerdrum festészetét is.

Ha mélyebbre szeretnénk ásni akkor innen kell kiindulnunk.

Nerdrum a képen rendkívül laza, már már hanyag ecsetkezelést alkalmazott. Az arc láthatóan pontosan van ábrázolva, mégis olykor már-már nem egyértelmű ez a pontosság. Az éleknek a feloldódása a háttérben egyfajta ködös szellemszerűséggel ruházza fel a figurát. Amely talán a lélek hallhatatlanságát hivatott kifejezni, kisugározni a szemlélő felé. A képen láthatóan a kidolgozás szempontjából a száj és az orr ábrázolása kapott nagyobb szerepet, ezek sokkal határozottabban vannak ábrázolva mint a kép többi része. Ez is egyfajta ellentmondás amely szembe megy az általános ábrázolási  gyakorlattal mely szerint a kép egész egyforma alapossággal legyen kidolgozva. Nerdrum egyértelműen felrúgja a szabályokat és pont ezzel képes hangsúlyt adni a mondanivalójának. Ezzel a az alaposabb orr és száj kidolgozással hangsúlyozza a könnyedebben, elnagyoltabban megfestett többi részét a képnek amelyben a lényeg található. Az alak szellemszerű ábrázolása.

Persze lehetne még mélyebbre is ásni, hiszen elmeditálhatunk azon is vajon mi ez a lehunyt szem, nyitott száj ami a légvételre is utalhat, talán az utolsó lehelet!? LEVEGŐT!?

Egy ilyen jelentés tartalomra pedig könnyedén érezhetjük rákontrázásként a fátyolosan elmosódó testet is és hírtelen helyére kerül minden.

Ha jobban belegondolunk a kép majdhogynem ikonszerű, talán leginkább a Bizánci ikonokat juttatja eszünkbe, ahol hasonló módon központosították a képen a szimmetrikusan elhelyezett figurákat, a kép középpontja felé. Ugyanakkor ezt a szimmetriát azonnal meg is töri a fülekkel, amelyek egymáshoz képest elcsúszva vannak ábrázolva, és rendkívül, nagyvonalú, már-már absztrakt módon. Ez az apró momentum az ami hatásosan megtöri a kép szimmetriáját, hiszen megbontja a már majdnem megtalált rendet a képen.

A fülek automatikusan továbbvezetik a szemek felé a néző tekintetét, ahonnan az orr segítségével a következő pillanatban már a szájat látjuk és meg is érkeztünk.

A kép rendkívül egyszerű, “rövid”, mint egy Japán Haiku. De Nerdrum egy egész világot képes volt bele sűríteni.

Emlékezzünk arra a fent leírt idézetre: “Filozófia nélkül nincs festészet!”

Amikor arról beszéltem a bejegyzés elején, hogy Nerdrum alárendeli a technikát a gondolatnak, akkor olyan apróságokra gondoltam mint ahogyan ez a kép is meg lett festve. Nerdrum úgy fest, hogy nem használ következetesen egy-egy technikát egy képen. Hanem annyi és olyan technikát használ amennyi és ami ahhoz kell, hogy végül eljusson ahhoz a számára tökéletes végeredményhez, ami kifejezi azt a gondolatot amiből kiindult.

Ha kell vissza kapar, vissza töröl, sőt csiszolópapírral belecsiszol, visszacsiszol, átfest, újrafest stb.  bármilyen eszközt és technikát bevet annak érdekében, hogy a végeredmény megfelelő legyen.

Röviden a bejegyzés tartalmából:

Az elöző bejegyzésben megnéztük azt a színpalettát amellyel alkotásait létrehozza, ha véletlenül nem olvastad ezt a bejegyzést, akkor itt tudod elolvasni!

Ebben a bejegyzésben pedig kicsit megpróbáltunk belelátni a fejébe egy alkotásának elemzésén keresztül. Megvizsgáltuk milyen alkotói folyamatokkal dolgozik, Odd Nerdrum a Norvég Mester.

A holnapi bejegyzésben pedig Odd Nerdrum egyik festményének lépésről-lépésre demonstrációjával ismerkedhetsz meg.

A holnapi bejegyzésben pedig Odd Nerdrum tanítványaival a Nerdrum iskolával  ismerkedünk meg.

 

Jó hírem van, nagyon boldog vagyok mert már több mint 575 olvasója van az ingyenesen letölthető Odd Nerdum az Élő Géniusz c. e-könyvnek. Kérd te is az e-bookot és ingyen letöltheted!

ÉN IS LETÖLTÖM! KÉREM AZ AJÁNDÉK E-KÖNYVET!

Ha többet szeretnél megtudni Nerdrumról, akkor kérd az ingyenesen letölthető “Odd Nerdrum az élő géniusz” c. e-könyvemet, melyet letöltés után már olvashatsz is! A könyvet már több mint ötszázan olvasták!

Még mindíg lehet jelentkezni kedvezményesen az Odd Nerdrum Technikát oktató online festőtanfolyamra is!

ENGEM IS ÉRDEKELNEK A RÉSZLETEK!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg a facebookon!