Az előző bejegyzésben elmeséltem vállalkozóvá válásom történetét, és azt is megtudhattátok miként lett családom. Szó esett a sport karrieremről is. A mostani bejegyzésben azt mesélem el, hogyan lettem főállású festő.

Szándékosan használom ezt a kifejezést, hogy főállású festő. Ennek több oka is van, akik jobban ismernek ők pontosan tudják milyen nézeteket vallok ezen a területen. Elöljáróban csak annyit, hogy Magyarországon hivatalosan azt tekintik festőművésznek, aki elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet. Én pedig ugye nem végeztem azt el, tehát nem használhatom önkényesen ezt a titulust.  Az persze már más kérdés, hogy saját jogomon talán kiérdemeltem, hogy egyesek mégis festőművésznek tartanak.

Mivel nekem a festészet már nem csak hobbi, hanem a megélhetésemet is jelenti, így hobbi alkotónak sem lehet engem nevezni. Szokták a diploma nélküli festőkre az „Amatőr alkotó” kifejezést is használni. Nos az amatőr szó egy Angol kifejezés magyarosításából ereded. Amatőr az az angol nyelvterületben, aki csak hobbiból és nem életvitelszerűen, megélhetésért csinál valamit. Aki viszont főállásban, életvitelszerűen, működik egy adott területen, és a bevételei, a megélhetése is ettől függ, őt a „Professzionális” jelzővel illetik, azaz ő a profi. Tehát én Amatőr alkotó sem lehetek.

Viszont a szakmám szerint festő vagyok. Ezt a titulust pedig büszkén viselhetem is. Ráadásul az általam oly nagyra tartott Régi idők mesterei sem művészek voltak, akkor még nem használták ezt a jelzőt. Egyszerűen csak festőnek, festőmesternek hívták a festészettel foglalkozókat. Tehát úgy gondolom én magam is Festő vagyok. Ez a az egyszerű szó, önmagában is egy olyan nemes és gyönyörű hivatást jelöl, ami nem igényel további megkülönböztetéseket.

A modern konceptuális művészet, és az ő definíciójuk a művészetre pedig igen távol áll attól amit én gondolok, és amit én képviselek. Majd talán egy későbbi bejegyzésben kifejtem ezt is bővebben.

Tehát ezzel a kis bevezetővel folytatnám, életutam következő nagy állomásának bemutatását.

2006-ban a vállalkozásom romokban hevert. Legjobb alkalmazottaim külföldre költöztek, a pénzem is elfogyott, sokáig a munkából is kiestem a szemműtétem miatt. Ezekkel a paraméterekkel komolyabb munkákat nem tudtam elvállalni. Csak amolyan kisebb volumenű lakossági megrendelésekre jutott lehetőségem. Azonban mindezt egy Kft.-vel csinálni nem szerencsés, hiszen egy ilyen társaság működtetése drágább mint egy egyszerű vállalkozásé. Szóval egy csapdában vergődtem és nem igazán tudtam kimozdulni belőle. Ez főleg azért volt így, mert makacsul ragaszkodtam a cég megmentéséhez, ahelyett, hogy veszni hagytam volna és tiszta lappal, egyszerű vállalkozóként folytattam volna.  Végül persze bukott a cég és vele én is.

Megint ősz volt, megint közeledett a tél, és én megint egy fordulóponthoz értem. Úgy látszik az én életemben mindíg az év 2. felében kezdődnek a nagy változások. Így volt ez most is. A dolgomat most az tovább nehezítette, hogy közben lett egy családom is. Már nem csak magamért feleltem, hanem 3 gyerekért és a nőért akit választottam. Ez a felelőség, mázsás teherként nyomta a vállamat, miközben a kilátásaim nagyon rosszak voltak. Valahogy átevickéltem az őszön, eközben felszámoltuk a  szekszárdi albérletemet és hazatértünk Várdombra ahol feleségemnek volt egy családi háza, itt élünk azóta a mai napig is. Aztán beköszöntött a tél. Még kettő szobafestő munkám volt vissza, ezeket már alkalmazott nélkül egyedül végeztem. Az egyik december első napjain befejeződött és akkor tudtam meg, hogy csak januárban tudnak kifizetni, mert túlvállalták magukat. Ez a pofon karácsony előtt pont nem hiányzott. Szerencsére közben volt még egy komplett lakásfestés amit karácsonyig be tudtam fejezni, így az ünnepeket megfinanszírozottnak láttam.

Mindeközben otthon előkerültek régebbi festményeim, feleségem Bercike, pedig éppen akkor is a lakásdekorálásban volt benne (nála ez egyébként egy véget nem érő folyamat). Miközben válogatott festményeim között, elhatározta kiteszi őket a falra. Addig nekem ez nem volt szokásom. Ebbe a festményeimmel ékesített enteriőrbe toppant be egyik ismerősünk Hédike. Persze azonnal a lakás átrendezését kellett megtekinteni, ezekben a dolgokban a nők valahogy mindíg közös nevezőre kerülnek, meglátta persze a falakon logó festményeimet is.

Akkor pedig megpillantotta a Pecás c. alkotásomat.

Ez nagyon megtetszett neki. Egy vízparti tájkép volt, egy egyszerű staffage figurával. A képen látható ember éppen pecázott. Innen volt a kép címe is. Hédike azt mondta a képen látható alak, dettó úgy néz ki mint a férje, aki maga is nagy pecás volt. Megkérdezte eladó e a kép. Közeli ismerős volt és nem is adtam még el előtte képet, nem is gondoltam erre a lehetőségre addig. Így nem is tudtam mit mondjak erre a kérdésre. Végül azt mondtam barátilag 5000,- Ft-ért odaadom neki. Gondoltam az fedezi a képkeret árát. Így ajándékoztam is meg nem is. Az üzlet megköttetett, megígértem hogy lelakkozom, és pár nap múlva ha már száradt kiviszem hozzájuk. Így is lett.

Ez volt életem első festmény eladása.

5000,- Ft nem sok pénz ez, de az eset akkor nagyon felvillanyozott. A történtek lélektani vonatkozásai számomra ugyan is sokkal komolyabbak voltak, mint ami első hallásra kitűnik belőle. Nem tudom ugyanis szavakba önteni azt az érzést, hogy valakinek pénzt ért az én alkotásom. Ez az esemény olyan inspirálóan hatott rám, hogy még azon a napon ismét ecsetet, festéket ragadtam és nyomban festeni kezdtem. Éppen nem volt otthon szinte semmim a festéshez. Voltak kötőanyagot tartalmazó szobafestéshez való Trilakk Aquacolor márkájú színezőpasztáim, a gyerekektől csentem iskolai vízfestő ecseteket, és beltéri falfestékkel lealapoztam néhány kisebb gipszkarton tábla darabot, ezekkel festettem. Majd a garázsban tárolt régi bútorok hátlapjaiból nyertem farost lemezt is, és egy LIDL áruházi akcióban néhány ezer forintért vásároltam némi akrilfestéket és ecseteket pár nap múlva, és azokkal folytattam a festést.

Ezt a tevékenységet munka után és hétvégeken folytattam. Közben festettem a szekszárdi lakásokat. A Hédi féle eset után nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valahogyan ebből pénzt kellene csinálnom. Pontosan tudtam, hogy a régi szobafestő mesterek télen mindíg képkeret restaurálással, (a régi képkeretek gipszmintáit öntötték újra és így pótolták a hiányzó részeket, majd újra aranyozták a kereteket) sőt néhányan festmények festésével ütötték el az időt, így próbálva a szezonon kívül is valami hasznot hajtani. Arra gondolta, nekem is ezt kéne tegyem, télen ha nincs munka festek képeket melyeket eladok és ebből lesz pénzem a nehéz időszakban is.

Persze ezt könnyebb volt kigondolni mint megvalósítani. Bementem egy Szekszárdi galériába, de ott kerek perec megmondták, helybéliekkel nem foglalkoznak, mert a vevők megkerülik őket. Akkor végül is kétségbeesésemben, még az utcán is árultam, illetve a Várdombi iskola aulájában is hirdettem festményvásárt.

Mondhatom nem sok sikerrel.

Viszont eddigre már teljesen napi rutinná vált a festés, úgyhogy az új évet is egy kép megfestésével köszöntöttem. Ez egy nagyon fontos pillanat volt életemben. 2006-2007 szilvesztere ugyanis elválasztotta az előző életemet attól az új élettől amit azóta is élek.

Az említett lakást karácsonyig befejeztem, és én azóta a festészetből élek. Hogy hogyan azt a következő fejezetekből tudjátok meg.

Ne felejtsd el, hogy a teljes a Szülinapi Maratonban meghirdetett akció még él, 35 tanfolyam érhető el kedvező áron. Tehát az a 35 tanfolyam ami  ma akciós  az egészen az akció végéig azaz 2018. szeptember 20. éjfélig akciós marad!

 

IDE KATTINTS AZ AKCÓS TANFOLYAMOK MIATT!

A fenti linkre kattintva a webshopban válogathatsz a tanfolyamok között!

Ha neked is van ilyen történeted, kérlek téged, itt alul a hozzászólások között oszd meg velünk!

Ha tetszett a bejegyzés kérlek oszd meg a facebookon is!

 

Egy nagyon exkluzív lehetőség érkezett, a KINVA

ART Blog olvasói számára!

Javasolom, hogy nézd meg, kattints balra lent a piros "Megnézem" feliratú gombra!

Előre is köszönöm, hogy rákattintasz!