Aaron Westerberg komolyan foglalkozik a színpaletta elméletekkel.

Ez egyébként nagyon sok Nyugati festőművészre igaz, érdekes, hogy míg hazánkban kevés művész publikál a paletta elméletek témakörében addig, Amerikában és tőlünk nyugatabbra élő művésztársainknál a paletta elméletekkel való mélyebb foglalkozás bevett gyakorlat.

Zorn Paletta

A Zorn palettával már többször is foglalkoztunk itt a KINVA ART Festőművész blogon, Aaron Westerberg is komolyan kutatja a Zorn palettában rejlő lehetőségeket és tanítványainak oktatja is ezt a paletta rendet.

A Zorn Paletta ideális kezdő paletta a lényege a korlátozott semleges színhasználat, amiből kizárólag egymással harmonikus színvariációkat lehetséges kikeverni emiatt ideális kezdőpaletta, a festészettel foglalkozó kezdők számára. Ez a paletta segít megérteni a semleges színek hasznosságát és a szín értékeke továbbá a szimultán kontraszt működési elvét is.

A paletta emellett kitűnő alapot ad a portréfestéshez is az emberi bőrtónus variációk legtöbb rész kikeverhető segítségével.

A Zorn paletta mindössze Fehér, Fekete, Okker sárga és Kadmium világos vörös színből áll.

Emellett van egy monokróm palettája is ami a speciális monokróm festményeinek megfestésére használ, ezt a technikáját a következő blogbejegyzésben mutatjuk be.

 

Westerberg palettái

 

A Teljes Westerberg paletta

 

Monokróm paletta

Tera Rosa Vörös föld (Windsor Newton)

Venelencei vörös (Windsor Newton)

Égetett umbra

Égetett Sienna

Korlátozott Paletta (Zorn Paletta)

(3 elsődleges szín + fehér)

Okker sárga

Kadmium világos vörös

Elefántcsont fekete

Titán fehér

(Windsor Newton)

Zorn paletta

 

Zorn paletta keverékek

Kiterjesztett korlátozott paletta

(1-1 hideg – meleg elsődleges szín + fehér)

Okker sárga (hideg)

Kadmium sárga közepes (meleg)

Kadmium világos vörös  (meleg)

Alizarin kármin (hideg)

Ultramarin kék ( hideg)

Elefántcsont fekete (meleg)

Mint látható a kiterjesztett korlátozott palettában a meleg kék színnek továbbra is a Zorn palettában található elefántcsont feketét használja.

A Zorn palettáról és a Szimultán kontraszt jelenségéről a “Festés Korlátozott Palettával online tanfolyamon tanultunk.

Teljes Kiterjesztett Paletta (Westerberg paletta)

Okker sárga

Kadmium világos sárga

Kadmium citrom sárga

Kadmium világos vörös

Kadmium narancs sárga

Vörös föld

Alizarin Kármin

Kobalt kék

Cölin kék

Ultramarin kék

Viridian zöld

Elefántcsont fekete

Titán fehér

Természetes umbra

Égetett sienna

Királykék

Mályva lila

(A királykék és a mályva lila opcionális színek amelyeket csak alkalmanként használ)

Mint látható nagyon átgondoltan alkalmazza a különböző színeket, a különböző munkákhoz megfelelően szelektálva, rendszerezve őket. A festészet tudásanyagának szerves részét képezi a színkeverés, a színelmélet. Ezt a képességet az ilyen és ehhez hasonló paletta rendszerek kialakításával, átgondolásával és kiismerésével nagyszerűen lehet fejleszteni a színkeverés tudatosságát növelni.

Ha te is szeretnéd jobban megismerni Aaron Westerberg munkamódszereit, technikáit, akkor itt egy kiváló lehetőség. A Monokróm száraz ecsettel való festés Online festőtanfolyamon meg fogjuk ismerni Richard Schmid monokróm technikája és az Orosz portréfestők száraz ecset technikája mellett Aaron Westerberg monokróm technikáját is.

A részleteket alább találod!

Monokróm Száraz Ecsettel való Festés Online Festőtanfolyam

Ismerd meg az Orosz és amerikai portréfestőmesterek technikáit!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg a facebookon!

Nézd meg legújabb online festőtanfolyamunkat! Bezárás