Számos művészettörténész úgy véli, hogy az impresszionizmus az első, kifejezetten modern művészet a festészetben. Az 1860-as években Párizsban kezdődött, és a mozgalom újszerű elképzelései a  művészetről, Európa-szerte és végül az Egyesült Államokba is egyre gyorsabban terjedtek. Az aprólékos, szinte láthatatlan ecsetvonásokkal operáló, klasszikus, akadémista realizmus előre beállított jelenetei helyett, az impresszionisták célja volt a pillanat jelenlétének érzékeltetése a képen. Különösen a fény hatásainak, egy adott pillanatban való hiteles, festői bemutatása. Mivel a témáikban mindenütt a fényt keresték, emiatt a művészek elhagyták a stúdiót, és egyre inkább a szabadban dolgoztak. Mivel plein air azaz a szabad levegőn festettek, az impresszionistáknak kevesebb ideje volt a színek keverésére, mintha műtermi munkát folytattak volna. Emiatt az akkor szokásos munkamódszerekhez képest sokkal gyorsabban festettek, hogy lépést tudjanak tartani a napfény miatti állandóan változó fényviszonyokkal. Ez olyan laza ecsetkezeléshez vezetett, amely befejezetlennek, vagy rendetlennek tűnt az akkori korra jellemző festményekhez képest.

Claude Monet – A felkelő nap impressziója

Az 1800-as évek második felének kezdetén, amikor az impresszionizmus szárnyait bontogatta, ezek az impresszionista alkotások, tehát annyira különböztek mindattól amit addig a festészetről gondoltak, és amilyen munkák az addigi festészeti módszerekkel születtek, hogy ebben az érában az impresszionista alkotások egyenesen nevetségesnek tűntek. Az impresszionistákat pedig olyasfajta bolondoknak tartották, akiknek fogalmuk sincs a festészetről.

Az impresszionizmus a nevét az „impresszionista” kifejezésről kapta, melyet eleinte sértésnek használták a kritikusok ezekre az úttörő festőkre. A kifejezés egyébként Claude Monet 1874-ben kiállított „A felkelő nap impressziója” c. festménye után alakult ki.

Az impresszionizmus kialakulásának leghíresebb úttörői voltak Claude Monet, Éduárd Manet, Eugene Boudin, Camille Pissarro, Alfred sisley, Edgar Degas, Paul Cezanne, Auguste Renoir, Berthe Morisot, Mary Cassatt stb.

Pierre Auguste Renoir – Táncmulatság a Moulin de la Galette-ben

Ezek az ifjú festők dacolva a kritikusok és a közvélemény részéről rájuk záporozó gúnnyal, új utakat kerestek a festészetben. Szembe mentek minden hagyománnyal és konvencióval az akadémizmus szigorával. Ez a makacs hit és kitartás mely őket jellemezte, és amely az általuk kikövezett úton tartotta őket, olyan mértékű volt, hogy utóbb már úgy nevezzük ezt a folyamatot a művészetekben, hogy „az impresszionizmus forradalma”.

Van is ebben valami, hiszen tényleg forradalmi volt a ténykedésük, de a folyamatot megvizsgálva egyértelmű, hogy jelentőségük túlnőtt azon, hogy végül a saját, jellemző, impresszionizmusnak elnevezett festészeti módjukat elfogadtatták. Ugyanis ők úttörők voltak.  Az a tény, hogy végül keresztül vitték akaratukat, és több évtizedes harcok után elfogadták őket, bebizonyította a művészek következő generációinak, hogy lehetséges a művészetben új utakat keresni, meglelni, és azt elfogadtatni. Ezzel tehát lehetővé tették a 20. század izmusokkal zsúfolt, színes, és változatos, modern művészetek fejlődésének útját is.

Az impresszionisták persze nem tudták, és nem is gondolhatták, hogy hová vezet a saját forradalmuk. Amit ők akartak az ennél sokkal szerényebb kérés volt. Ők még újszerű látásmódjukkal együtt is megmaradtak a realizmus határain belül. Pusztán annyi különbséggel, hogy ők nem előre beállított monumentális jelenetekben gondolkodtak mint elődeik, hanem a valóság egy sokkal prózaibb, és közvetlenebb megfogalmazásában. Őket a hétköznapi valóság egy-egy pillanatának a megragadása foglalkoztatta. Különös tekintettel fordultak a fény viszonyainak újszerű értelmezésében és ábrázolásában.

Ennek érdekében vonultak ki a szabadba festeni, ahol a napfénnyel és az árnyékokkal közvetlen kapcsolatba kerülhettek munka közben. Ez lehetővé tette a direkt megfigyelést, az alkotás folyamán. Igyekeztek egy-egy jelenetet úgy megragadni, ahogyan azt egy adott pillanatban tapasztalták. Ehhez szükség volt a direkt megfigyelésre és a gyors munkavégzésre is. Mivel azonban egy-egy pillanat vászonra rögzítése, bármily gyors is a festő csak emlékezetből lehetséges, hiszen a fények, árnyékok, környezeti hatások folyamatosan  és gyakran követhetetlenül gyorsan változnak a szabadban. Ezért tulajdonképpen az eredetileg gúnyból rájuk ragasztott jelző igazából tökéletesen, találóan írta le azt amit ők csináltak. Ugyanis ők tényleg impresszionisták voltak. Az impresszióikat, azaz a benyomásaikat rögzítették a vásznon. A választott tárgy egy adott pillanatban a festőre gyakorolt benyomása került a vászonra az impresszionisták ecsete nyomán.

Claude Monet – Szénaboglyák reggeli fényben

A hamarosan érkező következő blogbejegyzésben ITT MÁR OLVASHATOD IS! az impresszionisták munkamódszereit, technikáit vizsgáljuk meg!

Jó hírem van!

Most neked is lehetőséged van elsajátítani az impresszionizmus színhasználatát és az impresszionista festőtechnikákat!

Ráadásul megismerkedhetsz egy világhírű, kortárs Orosz festőművész, Vladimir Volegov festőtechnikáival is!

Nézd meg lentebb a részleteket!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg a Facebookon is!