Új sorozat indul a KINVA ART Festőművész blogon, „Élő Magyar Festőművészek” címen. A sorozatban Magyar festőművészeket mutatunk be.

Az élő Magyar Festőművészek sorozat 1. részében, Bimbó Tamás festőművészt mutatom be.

„Bimbó Tamás Festőművész 1968.-ban született Kecskeméten. Már gyermekkorában egyik kedvenc időtöltése a festés és rajzolás volt. A 20-as évei elején ismerkedett meg későbbi mestereivel, Bán Tiborral és Geyer Móricz Róberttel. Az ő munkáik inspirálták, hogy sok év után ecsetet ragadjon. 1994 óta a festészet elkötelezett híve.

Festői pályafutása eleje nem volt viszontagságoktól mentes, de mestereinek és kitartásának köszönhetően túljutott a kezdeti nehézségeken, és mára alkotásai nagy része megtalálható Magyarországon kívül is. Többek közt művei megtalálhatóak Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban és Szerbiában is. Műveinek fő ihletője az Alföldi táj és a Tisza-part. Alkotásai gyakran jelennek meg a lenyűgöző naplemente színvilágával, mellyel a hideg téli tájat is kellemessé, meleggé varázsolja. Műveit leginkább a realista életszemlélet és az ennek megfelelő színvilág jellemzi.”

(Wikipédia)

Bimbó Tamás azok közé a kismesterek közé tartozik, akik a legszebben viszik tovább a Magyar tájképfestő hagyományokat. A mai modern korban, amikor a művészetek még mindíg a 20. század modern törekvéseiből kialakult conceptuális festészetet éljenzik, üdítően hatnak az olyan művészeti törekvések, amelyek a realizmus alapjain nyugszanak. A realista ábrázolás és az esztétikus megjelenés egy alkotás esetén még mindíg alapvető követelmény egy műalkotás esetén a társadalom egy elég széles rétege esetében. Ezt a széles népréteget szolgálják ki azok a kisebb, sokszor vidéki galériák, amelyek a Bimbó Tamás féle nagyszerű művészeket karolják fel.

Bimbó Tamás festményeinek témája a Magyar tájképekben oly sokszor visszaköszönő Alföldi táj, erdei és vízparti jelenetek. Alkotásain gyakran megjelenik a tájképben olyan tipikus motívumok, mint a ladik, magasles stb. Gyakoriak tájfestményein az alkonyi fények ábrázolása illetve, sokszor láthatjuk, hogy festményein a téma ellenfényben van ábrázolva. Ecsetkezelése könnyed, a fák lombozata szellős ábrázolással látható, a fák ágai csodálatos, sokszor hajszál vékony ívekben kanyarognak, így alkotásaiban a romantika is tetten érhető. A könnyed, szellős ecsetkezelés harmonikusan keveredik az erőteljesebb, pasztózus textúrákkal a kép megfelelő részein.

Bimbó Tamás számos hazai és külföldi galériában jelen van műveivel, weboldala bimbotamas.hu címen ide kattintva tekinthető meg!

Bimbó Tamás festményei

 

Bimbó Tamás
Téli alkony
20 x 30 cm
olaj-fa

 


Bimbó Tamás
Horgászás öröme
35 x 70 cm
olaj-fa

 

Bimbó Tamás
Csend
20 x 60 cm
olaj-fa

 

Bimbó Tamás
Vadles
20 x 60 cm
olaj-fa

 

Bimbó Tamás
Erdei út
20 x 30 cm
olaj-fa

 

 

 

 

 

 

Újdonság! Realista Magyar Tájak festése!

Ismerd meg a Magyar Tájképfestő Mesterek titkait!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg a facebookon is!