Előző cikkemben (Itt tudod elolvasni) a cinóbervörös történetéről írtam. Ebben a cikkben egy összehasonlító tesztet szeretnék mutatni melyet a birtokomban lévő valódi cinóber vörösökkel, ill. a szokványos helyettesítő színekkel végeztem.

Amint előző cikkemben kifejtettem a cinóbervörös szín a festészetben komoly szerephez jutott a középkorban, a Reneszánsz idején pedig szinte az egyik legfontosabb szín volt a festők palettáján. ezt a pozícióját, egészen a 20. századig megőrizte.

Bár a színnel voltak problémák, a fény hatására történő sötétedési, barnulási hajlam, és a kéntartalmú festékekkel keverve létrejövő feketedési hajlam, mégis nagyon hasznos szín volt.

A régi mesterek persze, megtanultak bánni e nemes színnel, rájöttek, hogy kárminvörösre lazúrozva nem barnul meg, illetve, hogy olajfestékként használva kisebb a valószínűsége a kéntartalmú festékekkel a reakcióira.

 

Helyettesítő színei

 

A Mínium (ólom vörös, szaturn vörös)

A mínium vörös volt az egyik legelső helyettesítő színe. Eleinte főleg olcsósága miatt váltották fel a cinóbert, de később a cinóber hamisítására is ezt használták. Bár a mínium vörös sokkal narancsosabb árnyalatú, mint az átlagos cinóber, ennek is szép élénk színe van. Előállítása pedig jelentősen olcsóbb a cinóbervörös előállítási költségeinél.

Az ólom vörös pigmentet az ólomfehér pigment izzításával készítik. Bizonyos hőmérséklet felett az ólomfehér először narancssárgára színeződik (masicot, ólomglét, lithargyum), majd magasabb hőmérsékleten tovább izzítva vörösre színeződik és ezt az intenzív narancsvörös színt meg is tartja. Ez végeredmény az ólom vörös.

Mivel a kiindulási anyag az ólomfehér pigment, ami tulajdonképpen ólom oxid, így ez a pigment is nagyon nehéz, akárcsak a higanytartalmú vermilion. Ezért vált lehetségessé a hamisítása ezzel a pigmenttel, hiszen még súlyra is majdnem meggyezik vele.

Persze napjaink EU szabályozásai miatt az ólom pigmentek is nehezen hozzáférhetők, így ma már ez sem könnyen járható út.

Maradnak tehát a helyettesítésre a következő pigmentek.

 

Kadmium vörös

A kadmium vörös az egyik legelterjedtebb helyettesítője napjainkban a cinóbervörösnek. A kadmium világos vörös és a közép vörös változatok felelnek meg leginkább a helyettesítő szerep betöltésére.

A kadmium vörös napjainkban könnyen hozzáférhető elterjedt szín, jól fed, közepes sebességgel szára, rendkívül erős színező erővel bír, és stabil, fényálló pigment, mely könnyen kezelhető.

Bár a kadmium vörösek sem éppen a legolcsóbb pigmentek, a valódi cinóbernél mégis jelentősen olcsóbbak, íg már anyagi szempontból is indokolt lehet a csere. Műszaki szempontból nézve pedig nem kell félni, sötétedéstől feketedéstől, ha kadmium vöröset használunk.

 

 

Pyrrol vörös

A pyrrol vörösek, a kadmium pigmenteknél is fiatalabb pigment családot jelölnek, színük, és minden tulajdonságuk (fedőképesség, árnyalatok, száradási sebesség, színtartósság, ár stb.) nagyon hasonló a kadmium vörösökéhez. A pyrrol vörösökkel gyakorlatilag tökéletesen ki lehet váltani a kadmium vörös színeket, ebből következik, hogy pyrrol vörössel is lehet helyettesíteni a cinóbert.

Mivel felismerték, hogy a kadmium színek is mérgezőek, és jelentős környezeti terhelést okoznak, így szó van a kadmium színek használatának betiltásáról, tehát várható a közeljövőben a kadmium színek kivonása a forgalomból. Ha ez bekövetkezik, akkor a pyrrol vörös színek nagyobb mértékben előtérbe kerülnek.

(zárójelben jegyzem meg, érdemes lassan bespájzolni a kedvenc kadmium színeinkből, mert eljön a nap, amikor nagy kincs lesz, és nem, vagy csak igen nehezen juthatunk hozzá. Akárcsak most a valódi ólomfehér, nápolyi sárga, ólom-ón sárga, ólom vörös, és cinóber vörös színekhez.)

 

A kínai cinóber vörös pigmenttel készített saját olajfestékem

Az EBayről sikerült egy Hong-Kong-i eladótól rendelnem 50 gr valódi cinóbervörös pigmentet. Kb. 6000,- Ft volt az ára, a szállításért nem kellett fizetnem (free Shipping). Dióolajjal és lenolajjal olajfestéket dörzsöltem belőle.

Szükség volt egy kevés, kb. 2 % méhviasz paszta hozzáadására is. A cinóbervörös ugyanis nagyon nehéz pigment a tubusban tárolva, hajlamos az olajtól szétválni, leülepedni a tubus alsó részére és így az olaj kifolyik, a tubusból a pigment pedig a tubusba keményedik. A kevés méhviasz segít ezt megakadályozni. A gyárak többnyire aluminium-szetarátot, vagy aluminium-hidroxidot használnak erre a célra, a méhviasz a tradicionálisabb alapanyag.

A pigment eldörzsölése könnyen ment, de igyekeztem sokáig dörzsölni, kb. 30 percig dolgoztam vele, bár már néhány perc után késznek látszott. Állítólag minél több ideig keverjük annál szebb lesz a színe. Ez a szemcseméret finomságával van összefüggésben.  Kb. 20 % olajat vett fel a tökéletes konzisztencia eléréséig.

 

Kínai Cinóber vörös pigment

Kínai Cinóbervörös pigment

 

A pigment összekeverése az olajjal

A pigment összekeverése az olajjal

 

A viasz hozzáadása

A viasz hozzáadása

 

A festék eldörzsölése, a kész festék

A festék eldörzsölése, a kész festék

 

Tubusba töltés

Tubusba töltés

 

A 15 ml felcímkézett, tubusba töltött, cinóber vörös olajfestékem.

A 15 ml felcímkézett, tubusba töltött, cinóber vörös olajfestékem.

 

Az olajkeverékhez, kb. 10 % napon sűrített dióolajat kevertem a hidegen sajtolt lenolajhoz. Ez a keverék egy testesebb, festéket ad, mely fényesebb, zománcosabb megjelenésű, és némileg gyorsabban is szárad.

A végeredmény az 50 gr pigmentből mire olajjal elkevertem mindössze kb. 17-18 ml festék lett. Ezt egy 10 grammos patikában kapható kenőcsös tubusba töltöttem, melybe pontosan 15 ml, festék fér.

A maradékot elkentem az aktuálisan festett festményemen.

A szín gyönyörű, a festék viselkedés is tökéletesen hozta az elvárásokat.

 

 

A nagy cinóber vörös teszt

A tesztet úgy végeztem, hogy kinyomtam egy kis tiszta színt, ez került minden sor legelejére, majd ebből a tiszta színből elvettem egy keveset, és kb. ugyanannyi Blockx ólom fehérrel kevertem. Majd az új keveréket is mindig a saját mennyiségével megegyező ólomfehérrel világosítottam.

Az ólom fehér nem öli meg úgy a színek intenzitását, mint a titánfehér, sokkal többet hozzá lehet adni belőle egy intenzív színhez. Így lehetővé válik a színárnyalatok, tónusok, sokkal kisebb léptékben történő világosítása.

1. tábla A szín tesztben résztvevő vörös színek fehérrel világosított skálái.

1. tábla A szín tesztben résztvevő vörös színek fehérrel világosított skálái.

 

A tesztben használt festékek

Nemrég hozzájutottam különböző forrásokból, néhány különleges színhez.

Blockx Ólom fehér, ezzel világosítottam a színeket

Blockx Ólom fehér, ezzel világosítottam a színeket

 

A helyettesítő színek Balról jobbra: Renesans cinóber immitáció, Winsor vörös, Rublev Mínium vörös, Blockx pyrrol vermillion, Blockx pyrrol vörös, Talens Van Gogh kadmium vörös (ez végül nem szerepel a tesztben), Umton Kadmium közép vörös

A helyettesítő színek Balról jobbra: Renesans cinóber immitáció, Winsor vörös, Rublev Mínium vörös, Blockx pyrrol vermillion, Blockx pyrrol vörös, Talens Van Gogh kadmium vörös (ez végül nem szerepel a tesztben), Umton Kadmium közép vörös

 

Valódi cinóber vörösek, balról jobbra: Rublev Genuine vermillion, Saját keverésű Kínai cinóber vörös, Budapest olajfesték cinóber vörös, Dr. Schoenfeld cinóber vörös

Valódi cinóber vörösek, balról jobbra: Rublev Genuine vermillion, Saját keverésű Kínai cinóber vörös, Budapest olajfesték cinóber vörös, Dr. Schoenfeld cinóber vörös

 

1. 10 ml Dr. Franz Schoenfeld olajfesték. Na, ez egy igazi kincs

A Dr. Schoenfeld cinóber vörös a melegebb cinóberek közé tartozik, enyhén a narancs felé hajlik. Színe szép élénk.

A Dr. Schoenfeld cinóbervörös a melegebb cinóberek közé tartozik, enyhén a narancs felé hajlik. Színe szép élénk.

 

Nemrég egy régi Kreutle Ferencz féle festékdobozt szereztem, mely tele volt régi olajfestékekkel, kb. 30 tubus volt bennük, és köztük egy tubus cinóber vörös is. Kreuttle Ferencz egyébként a 19. század végén és a 20. sz. első harmadában üzemeltette Budapesten művészellátó boltját. Tehát már a festő doboz is igazi relikvia

De térjünk vissza a Dr. Schoenfeld festékhez. Azon túl, hogy napjainkban nehéz valódi cinóbervöröset kapni, ez önmagában komoly érték, de nem ez a lényeg. Ez a tubus festék, ha minden igaz, akkor több mint 100 esztendős, és tökéletesen működik!

Ilyen szépen nyomott “Dr. Schoenfeld” felirat van a tubus elején, az ón kupakon egy oroszlános címer, ez volt a Szent Lukács ábrázolást megelőzően a cég emblémája.

Ilyen szépen nyomott “Dr. Schoenfeld” felirat van a tubus elején, az ón kupakon egy oroszlános címer, ez volt a Szent Lukács ábrázolást megelőzően a cég emblémája.

 

A több mint 100 éves festék teljesen friss

A több mint 100 éves festék teljesen friss

 

Dr. Franc Schoenfeld 1862.-ben alapította festékgyárát, majd később művészfestékek gyártásába is belefogtak. A festék kiválóságáról, Vincent Van Gogh is említést tesz testvérének Theonak írt levelében. Politikai okokból a Schoenfeld festékgyár 1902-ben felvette a Lukas nevet és ezután már Lukas (Lukas = Szent Lukács a patikusok és a festők védőszentje) márkanév alatt forgalmazták a festékeket, melyeken korábban a „Dr. Schoenfeld ölfarbe” név volt olvasható. Az én festékem nem Lukas hanem Dr. Schoenfeld, tehát 1902 előtt készült!

 

2. Budapest olajfesték cinóbervörös

A Budapest cinóber vörös nagyon szép, kissé hideg, földes vörös, ideális portré vörös.

A Budapest cinóbervörös nagyon szép, kissé hideg, földes vörös, ideális portré vörös.

 

A Budapest márka nevű 20 ml cinóbervörös olajfestéket a Markup Valéria féle festékdobozban találtam volt. Ez a festék is nagy múltra tekint vissza. A Budapest olajfesték eredete: Budapesten a 19. század közepén alapítottak egy festékgyárat, ami többek között bőrfestékeket gyártott majd később művészfestéket is. Ez a gyár a tulajdonosokról kapta a nevét. A gyár neve Müller Testvérek Vegyészeti Gyár Rt. volt. A festékük volt a Müller olajfesték.

 

Budapest olajfesték, cinóbervörös

Budapest olajfesték, cinóbervörös

 

A 2. világháború után államosították a gyárat. A Magyarországon fellelhető kb. 30 kisebb nagyobb festékgyárat 5 állami vállalatba sorolták be.  Ezután a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat néven készítették valószínűleg az eredetileg Müller festéket. Az új márkanév lett a Budapest olajfesték. Ha minden igaz, akkor a Pannoncolor vitte tovább a rendszerváltás után a Budapest olajfesték vonalát.

 

2. Natural Pigments Rublev Genuine Vermillion Red

A Rublev cinóber vörös a legerősebb színezőerejű mind közül, és a leghidegebb. legföldesebb a színe. Szerintem portéhoz ez a legideálisabb.

A Rublev cinóbervörös a legerősebb színezőerejű mind közül, és a leghidegebb. legföldesebb a színe. Szerintem portéhoz ez a legideálisabb.

 

Az Amerikai Natural Pigments cég extra minőségű, 100 % pigmenttartalmú történelmi pigmentekből készített festékei  Rublev márkanéven már Hazánkban is kaphatóak. Sikerült hozzájutnom egy tubus valódi cinóbervörös olajfestékhez.

 

4. A fent bemutatott saját keverésű valódi Kínai cinóbervörös.

A saját keverésű Kínai cinóber, kb. a Budapest és a Rublev között félúton foglal helyet. ez a 2. kedvencem portéhoz. A Rublevnél kicsit világosabb tónusról indul.

A saját keverésű Kínai cinóber, kb. a Budapest és a Rublev között félúton foglal helyet. ez a 2. kedvencem portéhoz. A Rublevnél kicsit világosabb tónusról indul.

 

5. A Lengyel Renesans Cinóbervörös imitációja

A Renesans cinóber imitációja. Az összes helyettesítő szín közül ez áll legközelebb a valódi színekhez, ez a legföldesebb köztük. Ha csak portréfestésről lenne szó, ezt választanám. A kisebb büdzséből gazdálkodó festőknek is ez való. Egy kicsit már lilásabb, intenzívebb mint a valódi cinóberek, de még mindig érezhető egy kis semleges színbe hajlás, és nagyon jó a színező ereje.

A Renesans cinóber imitációja. Az összes helyettesítő szín közül ez áll legközelebb a valódi színekhez, ez a legföldesebb köztük. Ha csak portréfestésről lenne szó, ezt választanám. A kisebb büdzséből gazdálkodó festőknek is ez való. Egy kicsit már lilásabb, intenzívebb mint a valódi cinóberek, de még mindig érezhető egy kis semleges színbe hajlás, és nagyon jó a színező ereje.

 

A legnagyobb meglepetést ez a szín okozta, ugyanis nem várt színező erőt és viszonylag szép tónust mutatott, ez az olcsó festék. Bár a hazánkban még új Renesans márkával kapcsolatosan már kezdek hozzászokni ezekhez a fajta kellemes meglepetéshez, ugyanis általánosságban elmondható róluk, hogy a hazai piacon ár minőség arányban jelenleg a legjobbak. Gyakorlatilag nagyon jó minőséget adnak szokatlanul alacsony áron. Mindezt egy nagyon széles termékkörrel.

 

6. Winsor & Newton Griffin Alkyd Winsor Red

A Winsor wörös az egész mezőnyben a leggyengébb színezőerőt hozta. Ebből nem is tudtam 8 fokozatot kikeverni csak hetet sikerült. Akkor hasznos, ha fontos a gyors száradás, ez ugyanis alkyd olajfesték, ami kb. 1-2 nap alatt szárad.

A Winsor vörös az egész mezőnyben a leggyengébb színezőerőt hozta. Ebből nem is tudtam 8 fokozatot kikeverni csak hetet sikerült. Akkor hasznos, ha fontos a gyors száradás, ez ugyanis alkyd olajfesték, ami kb. 1-2 nap alatt szárad.

 

A legnagyobb csalódást ez a festék okozta a mezőnyben. A Winsor & Newton cég Európa egyik legpatinásabb művészfesték gyára. Sajnos mióta néhány éve, beolvadt a több Európai gyárat pl. Lefranc & Bour geois stb. is felölelő konszernbe, a ColArt-ba azóta már nem mondhatni, hogy a régi fényben tündökölne. ahogyan a Lefranc úgy a Winsor festékeket is Kínában gyártják azóta, megszakítva az európai hagyományokat. A festékek minőségén is észrevehető volt ez a változás. A Winsor vörös a cég saját színkeveréke, volt, mely egy olcsóbb alternatívát kínált a drága kadmium vörössel szemben.

Jelenlegi tesztemben azt tapasztaltam, hogy színező erőben a Renesans félkézzel lenyomta a Winsor vörös színt. Ez azért gáz. A Renesans olajfesték kb. 900,- Ft körüli áron kapható és 60 ml festéket tartalmaz, szemben a tesztben szereplő 38 ml Winsor vörössel kb 1300,- Ft-ért.

De az igazi szégyen az, hogy miként engedheti meg egy cég, hogy pont a saját neve alatt futó, színt hagyja ilyen gyengére!?

Egyébként a Griffin Alkyd egy fine kategóriás festék. Míg a Renesans elvileg Stúdió kategória, de egyre inkább a fine kategóriába sorolnám, ahogy tesztelgetem.

 

7. Umton Kadmium közép vörös

Az Umton kadmium vörös. Tökéletes kadmium vörös annak minden jó tulajdonságával. Jelen szempontok szerint, végzett tesztben viszont nem elég izgalmas szín. Előnye a nagy színező erő.

Az Umton kadmium vörös. Tökéletes kadmium vörös annak minden jó tulajdonságával. Jelen szempontok szerint, végzett tesztben viszont nem elég izgalmas szín. Előnye a nagy színező erő.

 

Az umton egy Cseh művész festékgyár keveset tudok róla, ha valakinek van, információja ossza meg velünk. Nekem van két tubus festékem tőlük, és ezek nagyon jól viselkednek. Az Umton kadmium közép vörös, mindent hoz, amit az ember egy jó minőségű kadmium vöröstől elvár. Borzasztó nagy színező erő, szép árnyalat, jó konzisztencia stb. A teszt legtöbb szereplőjéhez mérten mégis kicsit unalmasnak találtam, ha portré színekben gondolkodunk.

 

8. Blockx Pyrrol vörös

A Blockx pyrrol vörös- Személyes kedvencem, ez egy igazán univerzális szín, egy kicsit jobban hajlik a cinóber felé, mint a kadmium vörös, de nagyon jó akár kadmium vörös helyett is, pl. drapériákhoz, meg mindenhová, ahol jó élénk vörösek kellenek.

A Blockx pyrrol vörös- Személyes kedvencem, ez egy igazán univerzális szín, egy kicsit jobban hajlik a cinóber felé, mint a kadmium vörös, de nagyon jó akár kadmium vörös helyett is, pl. drapériákhoz, meg mindenhová, ahol jó élénk vörösek kellenek.

 

A Blockx az egyik nagy kedvencem. A Belga festékgyár kézműves festékeivel jó néhány éve jelen van a hazai piacon. Ez a festék is egy 100 % pigment tartalmú kézműves festék, egy világszínvonalú festékről van szó, elképesztő színező erővel, nagyon szép konzisztenciával. A tesztben szerint leginkább ezzel lehetne helyettesíteni a Schoenfeld féle cinóber vöröset, mely narancs felé hajló árnyalatával a meleg cinóberek vonalát követi. Magam egyébként ezt használom a cinóber vörös kiváltására.

 

9 Blockx Pyrrol vermillion

A Blockx pyrrol vermillion. Egy nagyon intenzív kissé narancsos vörös, legjobban a mínium vöröset válthatja ki. A másik Blockx színnel együtt jó páros, minden igényt kielégítenek.

A Blockx pyrrol vermillion. Egy nagyon intenzív kissé narancsos vörös, legjobban a mínium vöröset válthatja ki. A másik Blockx színnel együtt jó páros, minden igényt kielégítenek.

 

Ezt a színt szánja a Blockx a vermillion helyett, hiszen a nevében is ez szerepel. Ez az abszolút élénk meleg cinóbert célozza meg, az én ízlésemnek kicsit túlzottan narancs felé hajlik, de még mindig egy remek választás lehet. szerintem leginkább a Mínium vöröset lehet vele helyettesíteni.

 

10 Natural Pigment Genuine Mínium vörös

A Rublev mínium vörös. Erősen narancsba hajlik, néha jó lehet bőr színekhez is, de inkább más területekre szánnám. Előnye a nagyon gyors száradási sebessége.

A Rublev mínium vörös. Erősen narancsba hajlik, néha jó lehet bőr színekhez is, de inkább más területekre szánnám. Előnye a nagyon gyors száradási sebessége.

 

Még egy Rublev olajfesték, valódi ólom vörös, ehhez is volt szerencsém hozzájutni.  Amint látható nagyon közel áll a Blockx pyrrol vermillionhoz, tehát érdemes azt használni, hiszen ólom vöröset vajmi ritkán lehet szerezni. Persze az ólom vörös minden tulajdonságát nem tudja helyettesíteni a pyrrol, de színben azért közel van. Nincs meg az a merevsége és gyors száradási ideje, ami az ólom vörös sajátossága.

A fotókon látható még egy versenyző, mely végül is nem szerepelt a tesztben. Ez egy kb. 50 éves Royal Talents, Van Gogh olajfesték, mely szintén a Markup Valéria féle festődobozban volt. A tubusban lévő festék tapinthatóan lágy, azonban annyira rászáradt a tubus, hogy csak úgy lehetne kinyitni ha, károsodna, ezért inkább mégsem nyitottam ki, hiszen lassan ez is egy muzeális darab lesz. Tehát, bár a fotókon még ott van, de a tesztekben már nem szerepel, egyébként egy kadmium világos vörösről van szó.

 

Következtetés

A valódi cinóbervörös színre napjainkban leginkább a portréfestőknek, figurális festőknek van szüksége. Mégpedig akik realista ábrázolásmódra törekednek. Tudjuk, hogy fehérekkel, pl. ólom fehérrel vagy titán fehérrel kikeverve nem okoz sötétedést. Ólomfehérrel, és nápolyi sárgával, vagy okkerrel önállóan is szép bőr tónus színeket ad. Ez két tulajdonságának köszönhető. Az egyik, hogy nem olyan erősen színez, mint a kadmium és pyrrol vörösök. Így sokkal könnyebb azokat a finom tónus különbségeket kikeverni vele, mint modern helyettesítőivel.

 

Nápolyi világos sárga és velencei vörös kombinációi, az ideális portré színek

2. tábla cinóber vörös Szín teszt. A bal oldali oszlopban Rublev valódi nápolyi világos sárga és fehérrel világosított fokozatai láthatók. A jobb oldali oszlopban a Rublev cinóber vörös és fehérrel világosított fokozatai. A középső oszlopban a két szélső szín keveréke és világosabb fokozatai. alul a vízszintes sorokban a két színnek és ólomfehérnek a különböző arányú keverékei. Ígí látható, hogy ez egy nagyon jó paletta bőrszínekhez.

 

Másik az a kis semleges vörös, pl. velencei vörös felé hajlás érezhető a tónusában, ez sokkal természetesebb bőr tónusokat ad, mint a modern pigmentekből nyerhető, intenzívebb, kevésbé természetes rózsaszínek.

A kadmium vöröshöz, pl. egy csipetnyi velencei vöröset, kellene, ahhoz keverjünk, hogy hasonló hatást okozzon.

A valódi cinóber vörös leginkább ólomfehérrel és nápolyi sárgával tudja megmutatni a bőrtónusok festésének területén a nagyságát.

Felmerül persze a kérdés, hogy megéri e nagy vesződségek árán beszerezni ezt a ritka és meglehetősen drága színt.

Hiszen az 50 ml Rublev cinóber vörös kb. 33000,- Ft Ez egyébként kb. megfelel a 6000,- Ft értékű Kínai pigmentemnek, amiből 15 ml festékem lett 6000,- Ft-ért. Tehát még csak nem is drága a festék a pigment árához képest.

De egy 35 ml Blockx pyrrol vöröset már kapunk kb. 7000,- Ft-ért Más márkában még olcsóbban található kadmium vörös, vagy ott a Renesans Cinóber immitáció 900,- Ft-ért.

Szóval kinek mi éri meg. alternatívákkal is. A Valódi cinóber egy vájt szemű festőnek egyedi élményt nyújt, a megfelelő színekkel együtt használva, de könnyen helyettesíthető olcsóbb színekkel is.

 

Én a két Blockxre szavaznék és mellette a Renesansra hiszen az olyan olcsó, hogy nem érdemes nem tartani belőle, ha már egyszer ennyit tud.

 

Hamarosan indul a „Régi Mesterek Technikái Online Festőtanfolyam” még van lehetőséged jelentkezni! Ismerkedj meg a régi mesterek zseniális festőtechnikáival! 

KATTINTS IDE, NÉZD MEG TE IS!

Ha tetszett a cikk kérlek, oszd meg a facebookon és vagy a goolge+-on!