HELYESBÍTÉS! A videóban említett Umton márkájú olajfesték azóta napi használatban nálam bizonyított, és a filmben említett régi festéknél napjainkban sokkal jobb minőséget képvisel ez a szín, most a felső művész kategória alsó szegmensében foglal helyet nagyon jó színerőssége és ár érték aránya van, mostanában sok színnél magam is az Umtont használom!

4. Lecke A festészetben használt festékek (Ingyen festőleckék)

A festészetben használt anyagok egyik legfontosabb kategóriája, nyilván maguk a festékek, hiszen a festészet többek között azért festészet mert különböző festőanyagokat használ…

 UmtA festészetben különböző festékrendszerek vannak, ezek általában közös pigmenteket használnak, ugyanis néhány pigment kivételével mindegyik pigment alkalmas bármelyik rendszerben való használatra.

Az egyes rendszerek közt a legfőbb különbség a kötőanyagban és a hígító szerben található.

Ezek a rendszerek néhány esetben eltérő alapot és alapozást igényelnek.

Vízzel hígítható festékek

Aquarell

Az aquarell vagy akvarellfesték az iskolából is ismert vízfesték művészmegfelelője

Szilkés akvarell

Tubusos akvarell

2 fő változata ismert, egyik az un szilkés festék. A másik a tubusos. De vannak egyéb változatok is a folyékony akvarell tinták, az akvarell ecsettollak, akvarell ceruzák és akvarell kréták. Az akvarell festékeknél kisebb a minőség különbség, kevésbé érzékelhető, mint pl. az olajfestékeknél, így akvarelltechnikánál, már olcsóbb kategóriában is sok az így jó minőségű festék.

Az akvarellfestékek legfontosabb jellemzője, hogy többnyire erősen áttetszőek, transzparensek.

Emiatt igyekeznek olyan pigmentekből készíteni akvarellfestéket, melyek eleve áttetsző pigmentek. Ill. a festékhez nem tesznek töltőanyagokat, melyek ezt az áttetszőséget megszüntetnék.

Másik fontos jellemzője az akvarellfestéknek, hogy vízzel később visszaoldható. Ez teszi lehetővé a szilkés festék esetében, hogy a vízbe mártott ecsettel megdörzsölve a szilkében lévő száraz festék könnyen feloldódik, így az ecset kellő festéket képes felvenni a szilkéből.

A Renesans akvarellfestékek kézzel festett színskáláján, jól érzékelhető az akvarellfestékekre jellemző áttetszőség.

Az akvarellfestékek kötőanyagai

Mindenféle vízben oldódó ragasztóanyag megfelelő lehet. ezek a következők. Gumiarábikum, tragant, gyümölcs mézga, dextrin. A tragant oldása alkoholban kezdődik és drágább is, a gyümölcs mézga és a dextrin pedig nagyon sprőd, így a legjobba, általánosan alkalmazott kötőanyag a gumiarábikum.

A gumiarábikumot, előzőleg vízben (desztillált víz) fel oldják, majd ezzel az oldattal készítik a festéket, de előtte további hozzávalókat adagolnak az oldathoz.

Nedvesítő szerek.

A víznek nagyon erős a cseppképző ereje, amit muszáj lecsökkenteni, hogy a festék könnyen terüljön, és ne cseppekbe álljon össze a papíron munka közben. Erre a célra a legalkalmasabb anyag az un. ökör epe a nevében benne van származása ez egy nem éppen kellemes „illatú” folyadék. Ebből adnak a gumiarábikum oldathoz.

Oldóképesség javítók

Ezen kívül szoktak glicerint, vagy természetesebb receptekhez mézet keverni az oldathoz. ezek az anyagok segítenek abban, hogy a festék még könnyebben oldhatóvá váljon, továbbá egy kis fényt és mélységet is adnak a festéknek.

Oldószer

Az akvarellfesték oldószere pedig a víz. Mint látjuk a kötőanyagokat is ebben oldjuk és az egyéb kiegészítőket is ehhez tesszük, tehát hordozóként is ez az anyag funkcionál.

Gouache

Míg az akvarellfesték főleg Angliában volt divatos, addig a gouache (gvass) festék Franciaországban volt igen népszerű. A két festék között nagyon kicsi a különbség, kötőanyagait tekintve megegyeznek. Az egyetlen fontos különbség, hogy a gouache általában mindig tubusban kapható, és az akvarellel ellentétben nem áttetsző, hanem fedő festék. Ezt úgy érik el, hogy az áttetsző pigmentekhez, krétákat, vagy egyéb ásványi töltőanyagokat adnak.

A Renesans gouache festék jó ár minőség arányt képvisel ebben a kategóriában

Ismert olyan gyártó, pl. az Amerikai M. Graham, aki ezt úgy oldotta, meg, hogy a tubusos akvarellfestékhez lehet venni egy tubusos töltőanyag kiegészítőt, melyet az akvarellhez keverve az fedő, gouache festék lesz. Így gyakorlatilag a művész menet közben eldöntheti, melyik technikát alkalmazza, hiszen tubusos akvarell készlettel dolgozik, csak visz magával + egy tubus gouache médiumot.

Emulziós festék rendszerek.

Az emulziós festékek, a tulajdonképpeni temperafestékek. Ezek alapja az un. tempera emulzió.

Emulziónak nevezzük, mikor a víz és olaj keveredik egymással. Valójában nem tud tökéletesen keveredni csak elegyedni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha mikroszkóp alatt nézzük meg, akkor az olaj részecskék és a víz részecskék csak saját magukkal kapcsolódnak össze nagyobb csoportokat alkotva. De az olaj és a víz egymással nem kapcsolódik össze. Ha erős rázó, keverő hatásnak tesszük ki az elegyet, akkor ezek a nagyobb csoportok kisebb csoportokká esnek szét, elméletileg egészen addig lehet ezt fojtani, míg minden egyes olaj és vízrészecske elkülönülve egymással nem összekapcsolódva és saját nemével csoportot nem képezve lebeg ebben az elegyben.

Az emulziók általában egy sajátos tejhez vagy majonézhez hasonló opálos átláthatatlan színt vesznek fel.

Ezt a kétféle anyagnak az egymás melletti különálló létét nevezzük emulziónak.

Általában a kötőanyaguk szerint vannak megkülönböztetve, gyakorlatilag több száz tempera recept létezik melyek a történelem folyamán keletkeztek.

A történelem folyamán az olajfestéket megelőzte a temperafesték alkalmazása a táblakép festészetben. Eleinte, főleg tiszta természetes emulziókat alkalmaztak, pl. tojás és víz, fügetej stb. Aztán vélhetőleg a Van Eyck testvérek fedezték fel, hogy a tojáshoz olajat keverve egy erősebb filmréteget képző anyagot kapnak. Melynek szebb fénye és mélysége van, mint a tiszta tojástemperának. Valószínűleg ez a felfedezés juttatta el őket az olajfesték felfedezéshez is.

A tojástempera és egyéb temperák mindenesetre nagyon szép időtálló festékeknek bizonyultak, melyek a történelem folyamán sok száz év után is egy jó állapotot képesek mutatni.

Napjainkban többnyire szintetikus kötőanyaggal készült temperákat lehet kapni, ezek elég gyenge minőségűek, inkább iskolai használatra készültek. Persze van néhány kivétel, a művészfesték gyárak saját márkái ezeknél jobb minőségű.

Tojás tempera

Legismertebb otthon is könnyen elkészíthető tempera a tojás tempera.

A tojás egy természetes emulzió, tartalmaz nagy mennyiségű olajat és vizet is. Így önmagában is használható. Ha a felvert tojáshoz kevés vizet keverünk, ezt pigmentekkel keverjük, egy kötőképes festéket kapunk.

A tojás tempera receptek ennél azért kicsit bonyolultabbak. A Van Eyck testvérek fedezték fel, hogy a tojást olajokkal és gyantákkal keverve, sokkal kedvezőbb tulajdonságú festék készíthető.

Egy általános recept.

Egy tojást összekeverünk, majd ugyanannyi lenolajat adunk hozzá. Ezt újra összerázzuk, majd egy 3. rész dammar lakkot adunk hozzá és újra összerázzuk. A végén 2-3 csepp levendulaolaj hozzáadásával tartósítjuk.

Mint láthatjuk ez egy 1:1:1 arányú recept, mindenből ugyanannyit tettünk bele. A legegyszerűbb, ha a tojás héját használjuk mérőedénynek. Ha a két fél tojás hájait teletöltjük, akkor az kb. a tojás térfogatával megegyező mennyiség lesz.

Ezt a keveréket a legjobb egy nagyméretű fecskendőbe felszívni, úgy, hogy semennyi levegőt ne szívjunk fel az emulzióval együtt. Ha így légmentesen tároljuk, esetleg még hűtőbe is tehetjük akkor ez az emulzió elég sokáig eltartható.

Fontos, hogy ebbe a fázisban még nem adunk hozzá vizet. Ha vizet is adnánk hozzá, nagyon hamar megromlana.

Ezzel az emulzióval, dörzsöljük el a pigmentet és készen is van. A tojás tempera nagyon nehezen tárolható, a tubusban hamar megkeményedik, és nem lehet abból kinyomni, emiatt érdemesebb mindig frissen készíteni.

Nyomjuk a tojás sárgáját össze, így kifakad az azt körülvevő burok, a sárgája az edénybe folyik, de a burok a kezünkbe marad, és azt kidobhatjuk, így nem lesz darabos az emulzió. Ezt követően az edényben lévő sárgáját és fehérjét rázzuk jól össze.

Adagoljuk hozzá a kimért olajat és vagy oldószerben oldott, gyantát, balzsamot. Ezt követően jól rázzuk össze, ha vizet is adunk hozzá akkor azt csak azután tegyük, meg, miután az olajjal/gyantákkal összeráztuk.

A kész, opálos színű emulzió

Most már összedolgozhatjuk pigmenttel az emulziót.

Festékrendszerek osztályozása

Mielőtt folytatnák a festékrendszerek bemutatását nézzük, milyen kategóriák szerint vannak osztályozva.

Ahogyan az eddigiekben már tárgyaltuk a estékek alapvetően 2 összetevőből állnak, pigmentből és valamilyen neves kötőanyagból mely egyrészt alkalmassá teszi nedvességénél fogva az ecsettel való eldolgozhatóságot, másrészt kötőanyagként is funkcionál. egyes festékeknél pl. vízfestékek ez különválik, itt a nedvesítőszer a víz, a kötőanyagot külön adják hozzá.

Továbbá a festékek tartalmazhatnak bizonyos adalékanyagokat, melyek a konzisztencia és a száradási sebesség szabályozását célozzák meg, ill. töltőanyagként stabilizáló szerként funkcionálhatnak.

Ily módon tulajdonképpen 5 kategóriája van a festékeknek.

.

Stúdió

Ez a diák kategória, ezek a tanuló fokozatú festékek. a legolcsóbbak és általában egységárban vannak. Közös jellemzőjük, hogy a festékben az olcsó töltőanyagok vannak túlsúlyban a pigment mennyiség százalékos arányban kisebb.

A Lengyel Renesans studió olajfestéke. Hazánkban kapható legjobb ár/minőség arányú, stúdió festék.

A drága pigmenteket olcsóbb keverékekkel helyettesítik. A pigmentek gyakran gyengébb minőségűek, kevésbé időtállóak. sokszor a kötőanyag is gyengébb.

Az ilyen festékekre jellemző az alacsony színező erő, mely színkeverésnél problémákat okozhat.

Példa márkák (olaj): Winton, Maries, Louvre, Pébéo, Renesans Blur stb.

Fine kategória

Ez a Stúdió és az artist kategória közt foglal helyet, nem minden gyár készíti ezt a kategóriát, én nem is tartom sokra, szerintem annyival nem jobb a stúdiónál amennyivel drágább. Itt már mindig 2-3 árkategóriára van bontva.

A színkategóriát az indokolja, hogy egyes pigmentek drágábbak, mint mások, így a gyárak több árkategóriára bontják az egyes színeket.

Pl. Master oil, Lefranc Fine, Van Gogh, Maimeri Classico, Renesans stb. Megfigyelésem szerint a vízzel hígítható olajok és az alkyd olajok is ebbe a kategóriába tartoznak.

Artist kategória

Az artist kategória jelöli a művészminőséget a művészfestékek világában. A művészminőségű festékek sokszor 4-7 árkategóriában kaphatók egy márkán belül. Árban általában 1500-7000,- Ft között tubusonként. Ezek a festékek jó minőségű pigmentekből és olajokból készülnek, pigment tartalmuk sokkal nagyobb, mint más festékeké a töltőanyag tartalom ritkán haladja meg a 20-25 %-ot. Itt már a színek is valódiak, ill. az imitációk mellett mindig megkaphatjuk a valódi pigmentből készült festéket is. Az ilyen festékkel már nagyon jó dolgozni és a színkeverésben is kielégítőek. Pl. Winsor&Newton Artist, Lefran&Bourgoeis Artist, Umton, Renesans Extra, Pannoncolor művészolajfesték stb.

Kézműves, festékek

Magyarországon kevésbé ismert, de a nagyvilágban kb. 15-20 olyan művészfesték gyártó manufaktúra létezik, ahol kis tételekben kézműves módszerekkel készítenek festékeket. Ezek a készítők nem kötnek kompromisszumokat, mivel mennyiségi ezzel árversenybe nem tudnak belemenni, ők a minőségben tűnnek ki. Anyagaik egyfajta exkluzív minőségek a festészet világában.

Az ilyen festékek, pigment tartalma 100 %-os adalékanyagokat nem tartalmaznak. A festékek tulajdonságai sokszor megmaradnak olyannak, amit az adott pigment produkál. Az ilyen festékek kiváló minőségűek, de meg kell jegyezni az eltérő konzisztenciájuk és száradási idejük miatt, használatukhoz nagyobb szakértelem, ill. tapasztalat kell, ezek a mesterek anyagai.

Ezek a festékek a legdrágábbak színező erejük a legnagyobb.

Magyarországon egy ilyen festék van forgalomban a Belga gyártmányú Blockx.

Az 5. kategória hasonlít az előzőhöz, ez az a festék, amit a művész saját magának készít otthon. Nyilván ez a legjobb, hiszen általában a kézműves festék tulajdonságaival bír, ill. azzal a kiegészítéssel, hogy aki csinálja a saját igényeinek legmegfelelőbb festéket készít, így nyilván ez a legjobb. Ugyanakkor sokszor ez a legolcsóbb is, hiszen bizonyos pigmentek igen olcsón beszerezhetők ezzel jelentősen csökkennek a költségek, a kiváló minőség megtartása mellett.

Akrilfesték

Még az akril festékek az a kategória ahol az olajfesték után a legnagyobb árnyalás van a minőségben. Hiszen napjainkban az akril festékek az olaj után a 2. leggyakrabban alkalmazott festékrendszer.

Akrilfestéknél ugyanúgy megtalálható a stúdió, a fine és az artist kategóriák, mind az olajfesték esetében. Ugyanakkor itt már ritka, a kézműves minőség,

Akril festékeknél, a művészminőséghez képest túlsúlyban van a stúdió minőség a piacon. Ennek oka az akril festék gyors száradási idejében keresendő, hiszen ennél a festéknél, gyakori, hogy feleslegesen a palettára kinyomott festék odaszárad a palettára. Így rengeteg festék pocsékba megy. Ezért a festők inkább a gazdaságosabb kiszerelésű, de olcsóbb stúdió kategóriájú akrilfestékeket részesítik előnyben.

A házi készítésű akrilfestéknek ugyanakkor hazánkban is vannak hagyományai, ezt művészeti iskolák és kortárs művészek is gyakran alkalmazták, már 2-3 évtizede is. Hazánkban a Plextol nevű anyaggal készültek ezek a házi festékek. Ennek oka főleg az akril festékek hiánya volt a korábbi magyar piacon, illetve a gazdaságosság.

Napjainkban azonban bőséges kínálat van akrilfestékekből, így kevésbé indokolt a házi készítése. Különösen, hogy az olajfestékéhez képest problémásabb az akril festék eltarthatóság, ugyanis nagyon könnyen felhabzik, melyek ellen házilagosan kissé nehezebb védekezni, mint amire a gyáraknak van lehetősége.

Az akril festék történelme, viszonylag rövid, kb. 50 éves. Először a repülőgépek gyártásánál alkalmazták. Nemsokára pedig a dekorációs célú beltéri és kültéri falfestékek készítésénél kezdték alkalmazni, ebben az iparágban nagyon hamar vezető szerepet foglalt el az akrilfesték.

Ezt követően művészvilágban való elterjedésében nagy szerepe volt Jackson Pollocknak és Andy Warholnak, akik úttörők voltak e festékek (falfestékek) művészeti alkalmazásában.

A modern, konceptuális művészet gyakorlói hamar felismerték az akrilfestékekben számukra rejlő lehetőségeket és Pollockék nyomán gyorsan népszerű lett ez az új média. A művészfesték gyárak is hamar ráébredtek és elkezdték a festékek művészeti irányú fejlesztését, és megjelentek az akril művészfestékek.

Népszerűsége azóta is töretlen, bár a festéknek vannak, előnyei mellett vannak korlátai is.

Előnyei

Gyorsan szárad és repedezésre kevésbé hajlamos rugalmas filmréteget képez, ráadásul az akrilgyanta kevésbé mutat sárgulási és sötétedési hajlandóságot az idő múlásával, mint pl. az olajfesték.

Ezenkívül a kezelhetősége is könnyebb, egy tapasztalatlan kezdő számára, hiszen elég lehet, ha csak vízzel hígítják, így a festékrendszer alapjai egyszerűbbnek tűnnek a kezdők számára, akik nem mernek belenyúlni a bonyolultabbnak látszó olajfesték rendszerekbe.

Persze ma már az akrilfestékekhez is olyan sok médium tartozik, mely igen kiszélesíti a felhasználási lehetőségeit, ezzel együtt meg is bonyolítva azt.

Ugyanakkor ezeknek a médiumoknak a sokasága, készen kapható, az akril festék alább felsorolásra kerülő további jellemzői miatt kevésbé alkalmas az ilyen festékek és festőszerek házilagos elkészítésére variálására, mint amit az olajfestékrendszer lehetővé tesz.

Hátrányai

Szintén a gyors száradás, hiszen sokféle technikát nem vagy csak nagyon nehezen tesz lehetővé (pl. lazúrtechnika). Szintén emiatt sok festék megy kárba, ami a palettára szárad. A festék kinézetre sem olyan, mint az olajfesték, sokszor érzékelhető rajta egyfajta „műanyagszerű” hatás. Ez elsősorban az akril kötőanyag a természetes kötőanyagfélékhez képest eltérő molekula méretéből adódik. Ez a hatás a modern jellegű festészetben kevésbé számít, de klasszikus és realista alkotások létrehozásánál igen diszharmonikusan hat.

Az akril festék egy korszerű festék rendszer, mely vízzel hígítható, tehát hordozóanyaga és oldószere a víz. Az akrilfesték kötőanyag a vízzel hígítható akrilgyanta, mely vízben van diszpergálva. Az akrilfestékek sajátossága, hogy könnyen „habzanak” ez azért hátrányos, mert a felhabzott festék, kis buborékokat képez, melyek a gyorsan száradó akrilfilmben megmaradnak, így eltorzítják a festékfilm felszínét, a kívánatos faktúráját.

Ez ellen a gyártók habzásgátló szerek adagolásával védekeznek.  Továbbá ammónia származékokat is adagolnak a festékhez, melyek a festék ph. értékét állítják be.

Ráadásul a festék jó elkeveréséhez, nem csak a kötőanyagot, de a pigmentet is ajánlott diszpergálni. mely egy a gyártó által egy speciális berendezéssel biztosított keverési folyamatot jelöl. Ezért is hívják az akril festékeket akril diszperzióknak is.

Ezeknek a szükséges anyagoknak a sokasága és a folyamat bonyolultsága az, ami az akril festék házilagos eltarthatóságát megnehezíti. Emiatt akik házilag készítenek akril festékeket, általában csak a szükséges munkához elegendő mennyiséget készítik.

Ugyanakkor ilyenkor szükségtelen más anyagok hozzáadása a keverékhez, ezért ha valaki, pl. olajfesték, vagy tempera készítésére adja a fejét, akkor nyilván beszerzi a szükséges pigmenteket, ha pedig a pigmentek rendelkezésre állnak, akkor már érdemes lehet, az olaj és tempera, esetleg akvarell kötőanyagokon kívül akril kötőanyagot is tartani a stúdióban, hiszen ez nagyobb változatosságot tesz lehetővé.

Akril kötőanyagként hazánkban a leginkább a Plextol nevű anyag terjedt el, ez a legtöbb művészellátóban kapható. (pannoncolor, artexport stb.).

Akrilfestéket plextollal nagyon egyszerű készíteni, egy üvegpalettán, egy kis kupac akril festékhez óvatosan adagolva annyi Plextolt keverünk, hogy megfelelő konzisztenciájú festéket kapunk. A pelxtol nagyon gyorsan szárad, és egy fehér tejszerű, de áttetsző anyag.

Ez a fehérség, kissé opálossá teszi a festéket, mely enyhén kékes árnyalatú, ez a száradás után teljesen eltűnik, ilyenkor ez a nedvesem opálos fehér szín eltűnik. Emiatt a plextollal kevert festék kicsit sötétedik, száradás során a színek pedig élénkebbek lesznek, a száraz festékfilmen ezt a különbséget ki kell tapasztalni és bele kell kalkulálni a szín választásba, munka közben.

Viaszfestékek

A viaszfestékek idegen nevén enkausztika eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, így a legrégibb festékrendszerek közé számít, ugyanakkor napjainkban kezdik igazán újra felfedezni őket. A viaszfestékek terén még meglehetősen kicsi a választék, alapvetően két csoportra oszthatók.

Az első a mélyített rajzú festék, melynek, lényege, hogy olvasztott viaszhoz kevernek színes pigmenteket, majd rudakká formázva megvárják, míg kihűl és megdermed. Ezeket a színes viasz rudakat aztán munka közben a vasalóhoz hasonló eszközzel újra megolvasztva olvasztott állapotban használják, a festmény felszínére ráolvasztva azt.

A hideg technika egy viasz emulzió, ahol a viaszt káli lúg segítségével elszappanosítják, illetve van egy újabb eljárás is ahol a politerpének alkalmazásával teszik víz oldhatóvá a viaszt. Mindkét festék vízben oldható és egyfajta viasztempera emulziónak tekinthető. Utóbbi megoldást a Ceracolors nevű festéknél alkalmazzák.

A Ceracolors az akril és a temperafestékekhez hasonló gyorsasággal szárad meg, de a festék konzisztenciáját tekintve inkább az olajfestékhez és a tojás temperához áll közelebb, mint az akrilhoz.

A végeredmény az ezekkel festett festmény is az olajfestmény kinézetére hasonlít leginkább. Emiatt előnyösebb lehet az akrilnál. Ráadásul ezek nem tartalmaznak ammóniát, így az akrilfestékeknél biztonságosabbak is.

Olajfestékek

Az olajfestéket már az ókorban is ismerték, de festészeti célra nem alkalmazták. Elsősorban mázolási munkáknál fordult elő és csak ritkán bukkant fel.

Az első ismert adatunk az olajfesték, festészet területén való felhasználásról. Az Afganisztáni Bámiján völgyi barlangtemplomokban talált leletek szerint, i. sz. 5-7 sz. –ban a Budhizmus hiedelemvilágával kapcsolatos vallási tárgyú festményekre bukkantak a kutatók, melyekről megállapították, hogy dió és mákolajjal eldörzsölt olajfestékkel készültek a barlangok falán.

A következő adat Theophilus Presbiter (1070 – 1125) bizánci származású Benedek rendi szerzetes kéziratából a „De diversibus artibus” származik, ahol megemlíti az olajfesték használatát.

Cennino Cennini (1370-1440) a „Libro dell’arte o trattato della pittura” c. művében szintén megemlíti az olajfestéket.

Majd Giorgi Vasari (1511-1574) „A legkiválóbb festők és szobrászok élete” c. munkájában leírja, hogy Antonello da Messina (1430-1479) fiatalkori vándorlásai közepette, a Flamand Van Eycktestvéreknél ismerte meg, az olajfestészet titkait. Hazatérve Itáliába aztán az ő közvetítésével terjedt el az új technika a festészetben.

Hamarosan egész Európában széles körben elterjedt az olajfesték használata.

A jelenlegi kutatások is alátámasztják ezt, hiszen csak elvétve találkozni a Van Eyck testvérek képeinél korábbi olajfestményeket az Európai táblakép festészetben. Ha van is rá példa, akkor is nem találni bizonyítékot, a következetes használatra, inkább csak, mint a tempera festészet közbeni kísérletezgetések természetes velejárójaként bukkan fel.

Vajon miért is lett olyan népszerű ez az új festék?

Erre meglehetősen összetett magyarázat van.

Mindenekelőtt ismernünk kell a 14-15. század és az azt megelőző századok szokásait a festészetben.

A festészeten a 14. század előtt, arányait tekintve gyakoribbak voltak a freskók a táblaképek mellett, mint később. A táblaképek pedig többnyire fatáblákra készültek, leginkább tojástempera festékkel, sok esetben ikonokról beszélünk. A festmények főleg egyházi épületekben és az uralkodó osztálynál bukkannak fel.

A korábbi leckékben már átvettük, hogy a temperafestéknek a merev tábla alapok a megfelelőek, ebben a korszakban ezt főként fából készített deszkák biztosították. Ezekkel a nagyobb méretű képek festése problémásabb volt, hiszen több deszka összeillesztését kívánta meg, melyek ráadásul gyakran vetemedtek is, ill. az illesztéseknél szétváltak, illetve, akár el is hasadhattak. Ezenkívül a nagyobb méretben már komoly súlyt is képviseltek, mely a mobilitást nehezítette meg.

A 14. században már egyre több igény mutatkozott, a tehetősebb polgári lakosság részéről is otthonuk díszítésére, és státuszszimbólumként is táblaképek iránt. Itt már sokszor követelmény volt a mobilitás is, ami kifejezetten a táblaképeknek kedvezett.

Ekkor jött ez a felfedezés, az olajfesték, mint új festőszer, mely forradalmasította a festészetet ebben a korban.

Miért is volt olyan nagyszerű ez az új médium?

Részben a tojástemperával való kompatibilitása okán, hiszen így a korábbi technikák sorát tudták kibővíteni, a lehetőségeiket, kiterjeszteni.

A másik óriási dolog, az olajfesték rugalmasabb filmrétege. Ez lehetővé tette a vászonra való festést, mely a táblaképek méretének növelésére adott lehetőséget.

Üdvözölték az olajfesték egyéb kedvező tulajdonságait is. Ez csodálatos fényében, a színek tüzességében, mélységében nyilvánult meg, mely a képek esztétikai megjelenésén javított, újdonságként hatva. A temperához képest lassabb száradási idő szintén kedvező volt festőtechnikai szempontból, hiszen egy sor új technika alkalmazását tette lehetővé. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a tojástempera használatát többnyire nem vetették el teljesen, inkább a lehetőségek kibővüléséről beszélünk.

Az olajfesték nagyon jól keverhető számos anyaggal, gyantákkal, balzsamokkal, illóolajokkal, vagy akár tojástemperával. Így olyan széles variációs lehetőségeket tár a festő elé, mely korábban elképzelhetetlen volt. Ez egyébként a mai napig így van, hiszen még mindig jól működnek az évszázadok során már bizonyított receptek, az újítások csak színesebbé tették az egyébként is széles lehetőségeket.

Napjainkban az olajfestéknek, 3 fő változata van.

Ezek a következők.

1. Hagyományos száradó olajokból készített olajfesték.

2. Vízzel hígítható olajfesték

3. Alkyd olajfesték

A hagyományos olajfesték

A régi mesterek maguk készítették a festékeiket, esetleg az inasok segítettek ebben. Ez lehetővé tette, hogy mindig a szükséges minőséget állítsák ellő a kellő tulajdonságokkal felruházva. A régi mesterek által készített festék általában lágyabb, hígabb volt, mint a napjainkban ismert festék, mely konzisztenciáját tekintve kissé keményebb, fogkrémszerűbb. Ugyanakkor az ilyen festékek jobban megmutatták a pigmentek és olajok által adott együttes tulajdonságokat. Ezeket mind ismerték, és ha kellett kihasználták, vagy éppen kiküszöbölték munkájuk közben.

Nyilvánvalóan a kiegészítő anyagok, festőszerek széles skáláját is ismerték és használták.

Az a tény, hogy az évszázadok folyamán egy-egy mester munkái milyen állapotban maradtak fenn, jól jelzi a művész technikai jártasságát, anyagismeretének színvonalát. Ez különösen akkor szembetűnő, ha egy művész életművében jól kimutatható sokféle technika alkalmazása, és ezek összessége is jó állapotban maradt fenn, ez ugyanis már mindenképpen tudatosságot feltételez, és nem írható a véletlenek számlájára, hiszen képtelenség, hogy egymástól eltérő anyagokat és technikákat is véletlenül alkalmazzon helyesen.

A hagyományos olajfesték csak pigmentet és száradó olajat tartalmazott.

Ugyanakkor ennél általában színesebb volt a képlet.

Ugyanis az olajok típusát és minőségét igen változatosan variálták. pl. a különböző száradási idejű olajokat aszerint váltogatták, hogy a lassan száradó pigmentekhez adtak, gyorsabban száradó olajokat, pl. a lámpakorom feketéhez lenolajat, míg a gyorsan száradó pigmenthez pl. ólomfehér, lassan száradó mák olajat adtak.  Így természetes módon, szárítók adagolása nélkül tudták a festékek száradási sebességét egymáshoz közelíteni.

Másik gyakori variáció volt, az olajok sárgulási hajlandósága szerinti szelektálás. Eszerint a világos színekhez, különösen a fehér és kék színekhez olyan olajat adtak, mely kevésbé volt hajlamos a sárgulásra. Ez azért volt fontos, mert egy erősen sárguló olaj a fehéret sárgítja, a kéket pedig zöldes tónus irányába viszi el idővel festmény öregedése folyamán.

Így a világos színekhez sokszor mák olajat esetleg dióolajat adtak, melyek kevésbé sárgultak, mint a lenolaj.

Az is gyakori volt, hogy az olajok minőségét változtatták meg, különböző eljárásokkal.

A legalapvetőbb eljárás az olajok tisztítása volt, melyekre számos módszer ismert. Ilyenkor a különböző szennyeződések, nyákanyagok és zsírsavak egy részét távolították el az olajból. Következményként, egy világosabb, kicsit gyorsabban száradó olajat kaptak, melyek kevésbé sötétedtek, sárgultak, mint a nyers olaj.

A hőkezelés is gyakori eljárás volt. Ennek legegyszerűbb változata a napon való besűrítés volt, esetleg az olaj különböző technikával történő melegítése, főzése, esetleg ólom vagy mangán szárítókkal együtt.

Mindkét esetben egy a kiindulási anyagnál sűrűbb konzisztenciájú, akár méz sűrűségű anyagot kaptak, mely gyorsabban száradt, mint a tiszta olaj. Első esetben egy világos olajat nyertek, míg a melegítésnél, főzésnél többnyire egy sötétebb olaj lett a végeredmény.

Festékkészítésnél általában 5-20 % -ot adtak a tisztított olajhoz ebből a hő kezelt olajból, így annak konzisztenciája kissé sűrűbb lett, a festékfilm pedig rugalmasabb, tartósabb és fényesebb.

A festőszereknél szintén gyakran használták alapanyagként az így módosított olajokat.

Érdekes tény, hogy a jó állapotban fennmaradt régi festmények vizsgálata esetén általában nem vagy csak nagyon kis mértékben sikerült kimutatni, gyanták jelenlétét. Akkor is inkább kemény gyanták, esetleg balzsamok használatára találtak bizonyítékokat.

A lágy gyanták használatára kevés a bizonyíték. Ahol viszont jelentős gyanta felhasználásra találtak bizonyítékokat, ott sokszor a festmény igen rossz állapotban maradt fent.

A következtetés ebből az, hogy a gyantákat nagyon mértéktartóan kell használni a festészetben.

A gyanták helyett, hő kezelt olajokat, és kréta földeket használtak.

Rembrandt az egyik legjobb példája az anyagok mesteri használatának. Rembrandt szinte az összes festőtechnikát ismerte és használta életművében. Megtaláljuk a sok vékony lazúr réteggel festett (Flamand technika) képet, vagy a plasztikusabb sűrűbb, textúráltabb ecsetvonalakat jól őrző, pasztózus (Velencei technika) képeket, ugyanúgy, mint a prímafestés technikáját eszköztárában.

A változatos anyag és technikai arzenáltól függetlenül Rembrandt képei 4 évszázad múlva is kitűnő kondícióban maradtak fenn, ami ékes bizonyítéka a mester kitűnő anyagismeretének és technikai felkészültségének.

Rembrandt képeiből eddig még nem vagy csak minimálisan tudtak kimutatni gyantákat. Arra azonban kétség kívül rájöttek, hogy Rembrandt használt dió és lenolajat egyaránt képeinél. Továbbá hőkezelőt, olajokat, krétákat és tojást is gyakran kimutatnak az általa használt anyagok köréből.

Ez két dolgot is bizonyít.

Abból induljunk ki, hogy Rembrandt az olaj festészet technikai lehetőségeinek, szinte egész repertoárját alkalmazta, ergo az általa már alkalmazott technikákon kívül, aligha van szükség másra.

Eszerint egyrészt az bizonyítja, hogy nincs szükség gyantákra.

Másrészt, azt hogy gyanták nélkül is mindent meg lehet oldani a festészetben.

A mai ismereteink szerint a gyanták helyett a balzsamokat alkalmazzuk, esetleg a kemény gyantákat.

A balzsamok ésszerű felhasználása ellen szóló bizonyíték nincs.

A kemény gyanták alkalmazásával már el “lehet csúszni”, de itt is ésszerű keretek között maradva, elkerülhetjük a problémákat.

A festékek adalékanyagai.

Az olajfestékekhez, de más festékekhez is különböző adalékanyagokat adnak a gyártók.

Ezek az anyagok különböző funkciókat töltenek be.

A gyártók arra törekednek, hogy egységes konzisztenciájú, reológiai tulajdonságú és száradási sebességű festékeket hozzanak létre.

Mindezt olyan minőségben, mely megfelel a gyártás során alkalmazott receptek, állandó használatához.

Fontos követelmény a tartósság és a tubusban való tárolás közbeni konzisztencia stabilitás is.

Végül, de nem utolsó sorban a gazdaságosságnak is nagy szerep jut, hiszen ne felejtsük el, hogy a nagy festékgyárak már nem azért készítenek festéket, mert ez szenvedélyük, hanem azért mert saját profitorientált gazdasági érdekeiket szolgálják elsősorban ki.

A fenti követelmények miatt napjaink művészfestékei jelentős számú és arányú kiegészítő anyagot is tartalmaznak, a hagyományos festékekhez képest, ennek köszönhetően az általunk vásárolt festék máshogy is néz ki, máshogy is viselkedik, mint a hagyományos festékek.

Fentebb említettem egy érdekes kifejezést, hogy „nem azért készítenek festéket, mert ez a szenvedélyük!

Mit is értek ez alatt?

A világpiacon van egy érdekes jelenség, amiről pár mondatban megemlékeztem az előző leckében, mikor a festékek 4. kategóriáját írtam le, a „kézműves” festékeket.

A kézműves festék gyártók olyan kicsi, jellemzően családi manufaktúrák (világszerte kb. 15-20 ilyen manufaktúra ismert), melyek kis tételben, sokszor kézi eszközökkel készítenek kiemelkedően magas minőségű festékeket, sokszor a hagyományos kézzel is készített festékekhez hasonló minőségben.

Ezek a manufaktúrák általában úgy jöttek létre, hogy volt egy festő, aki elégedetlen volt a piacon elérhető festékeke minőségével, és elkezdett saját magának festéket készíteni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott az ismerős festők is hamar rákapnak az ilyen lehetőségekre, és lassan beindult az ismerősök kiszolgálása és felmerült egy piaci igény is.

Így egy kisebb üzem szerveződött a festő köré. Azonban bár nyilván itt már a profit is megjelenik, ettől függetlenül egy ilyen kis üzem nem tud a multikkal versenyezni, ezért evidens, hogy a különleges minőség lesz a fő, eszköze a standard minőséget nyújtó multikkal szemben, ez egyúttal a szükségszerűen magasabb árszintet is indokolja.

Bár ezen a szinten már a profit kérdése is megjelenik, általában e manufaktúrák nem felejtik honnan indulnak és miniatűr méretük és a tulajdonos aki maga is festő, hozzáadja azt az eszenciát ami elengedhetetlen a prémium kategória előállításához, ez pedig nem más minta szenvedély.

Ezeknek a festékeknek a közös jellemzője, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimális mértékben és akkor is csak a szükséges színek esetében használnak kiegészítő adalékanyagokat. festékeikben. Ennek következtében pigment tartalmuk nagyon magas általában 95-100 %!

Az ilyen kis üzemekben általában nincsenek is stúdió minőségű festékek, csak egy kategóriát ismernek az pedig a legkiválóbb minőséggel egyenlő.

A 95 %-ot az indokolja, hogy bizonyos pigmentekhez muszáj néhány % olyan anyagot adni, ami lehetővé teszi a tubusban való tartós elállást, a megkeményedéstől és az olaj és pigment szétválástól megvédi a festéket.

Ilyen cég pl. a Blockx.

A Blockx az egyettlen hazánkban is kapható 100 % körüli pigmenttartalmú kézmáves olajfesték.

De ismert olyan cég is aki még ezt is bevállalja és tényleg csak pigmentet és olajat használnak, persze felhívják a figyelmet az ilyen jelenségekre és a felhasználók tisztában vannak ezzel. Ugyanakkor az ilyen festéket választó mesterek ki tudják küszöbölni a problémákat, és hatalmukban áll a festék saját ízlésük szerinti manipulálása.

Ilyen cég pl. a Natural Pigments

A festékek módosításához használt anyagok.

Tartósító szerek

Korábban, szegfűszeg vagy levendulaolajokat használták erre a célra, napjainkban többnyire speciális tartósítószereket használnak. Bár önmagában az olaj és a pigment nem romlandó anyagok, ugyanakkor, a gyártás és a tárolás folyamán, olyan baktériumok, ill. penészgombák kerülhetnek, főleg a pigmentbe, melyek a festékben elszaporodhatnak károsan befolyásolva annak minőségét.

Stabilizáló anyagok.

Ezekre az anyagokra főleg azért van szükség, hogy az olaj és a pigment különválását megakadályozzák. Egyes pigmentek, hajlamosak tárolás közben különválni az olajtól. ez azt eredményezi, hogy az olaj kifolyik a tubusból, a pigment, ami visszamarad a tubusban, ennek következtében be sűrűsödik,, megkeményedik és a tubusból való kinyomása nehézzé válik.

Ezt a legjobban max. 2 % méhviasz paszta adagolásával lehet meg akadályozni. (méhviasz terpentinben elpasztásítva). Szokták még az izzított szilícium dioxidot is használni.

Szárítók, sziccatívok

A gyárak a festék készítéshez nem hidegen sajtolt olajat használnak, hanem un. alkáli finomított olajokat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az olajat, nem a kíméletes és hagyományos hideg sajtolással nyerik ki, a növényi magvakból, hanem valamilyen hatékonyabb és gazdaságosabb ipari eljárással, vegyszerek jelenlétem ellet. Majd a tisztítás is így történik. Ennek következtében képesek egy állandó minőséget előállítani, mely a gyári receptúrák alkalmazásához fontos. Ugyanakkor így sokszor elveszítik az olaj kedvező tulajdonságait, emiatt gyakran további szárítókat kell az ilyen olajokhoz adagolni. Valamint a pigmentek eltérő száradási sebességét is ilyen szárítók adagolásával állítják be.

Töltőanyagok

A töltőanyagok használatát, eredetileg a festékek konzisztenciális tulajdonságainak változtatása indokolta, aztán rájöttek, hogy ezek a semleges színű, sokszor áttetsző töltőanyagok, olcsóságuknál fogva alkalmasak a festék mennyiségének növelésére is. Ennek következtében a napjainkban művész minőségű „Artist” kategóriájú festékek is sokszor 10-30 % töltőanyagot tartalmaznak a pigmentek mellett. A Stúdió változatok pedig még ennél is jóval többet.

A hazánkban ismeretlen kis Francia művészfesték készítő családi manufaktúra a Leroux négy kategóriába sorolja a festékeit, ezek pigmenttartalmát nagyon korrektül szemlélteti. Leroux csillagokkal jelöli a festékei minőségi kategóriáit. A 4 csillagos az adalékanyagmentes, 100% pigmenttartalmú festékük, a 3 csillagos az Artist kategóriának felel meg, kb. 25 % (az artist kategóriában átlagos) töltőanyaggal, míg a 2 csillagos a Fine katefgória kb. 60 %-os töltőanyag tartalommal. A Stúdió kategória náluk is akár 60 %-nál is több  töltőanyagot és eleve gyengébb minőségű pigmenteket jelent.

A töltőanyagok jelenléte alapvetően nem érzékelhető a festékeken, noha jelentősen csökkenti az adott pigmentből készített festék színező erejét.

A legjobban színkeveréseknél „bújik ki a szög a zsákból” ilyenkor ugyanis ezek az egyébként láthatatlan anyagok torzabb kevert tónusokat eredményeznek, és azt vesszük észre, hogy a kevert színünk intenzitása nem olyan tiszta, mint amit vártunk tőle.

Ezzel szemben a 100% pigment tartalmú festékeknél ilyesmit nem tapasztalunk.

Ez utóbbi festékek színező ereje is sokkal nagyobb, mely végső soron az intenzívebb és tisztább színek mellett azt is eredményezi, hogy ezekből a festékekből kevesebbet használunk tehát takarékosabbak, mint töltőanyagokkal dúsított társaik.

A töltőanyagok ára általában néhány száz forint/kg míg egyes pigmentek ára akár 60000,- Ft/kg is lehet (pl. kobalt kék). Így könnyen beláthatjuk, hogy pl. egy kg. kobaltkék esetén 20 % töltőanyag ára kb. 10-15000,- Ft megtakarítást eredményez, a festékgyárnak. Ennek árát aztán a felhasználó fizeti meg, amiért kénytelen a gyengébb minőségű festéket használni.

Ez az egyik oka, amiért a kézműves festékek ára ennyivel meghaladja a művész minőség árát. Ezen kívül nyilván a kisebb tételű gyártás és a kézműves módszerek is a drágább végeredményt produkálják.

A töltőanyagok, amiket használnak a festékek dúsítására: silica. aluminium-hidroxid, aluminium-steraát és különböző kréta földek, bárium-szulfát stb.

Összefoglalva az olajfesték kötőanyaga és egyben hordózó anyaga a zsíros száradó olaj. ezek általában lenolaj, dióolaj, mákolaj esetleg szóba jöhet még a pórsáfrány, a napraforgó és a szőlőmag olaj.

A száradó olajok képesek linoxin filmet képezni. ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy levegő hatására az olajban lévő többszörösen telítetlen zsírsavak oxigént vesznek fel és eközben egy szilárd filmréteget képeznek (száradás).

Ha túl sok olaj található a festékben, akkor a festék hajlamos lehet a ráncosodásra.

Ez a jelenség annak köszönhető, hogy az olajfilm réteg, a külső, oxigénnel érintkező részén kezd először száradni, így egyfajta burok képződik, ilyenkor a belső része még nedves az olajnak. Tehát kívülről befelé szárad. Ezt úgy érzékeljük, hogy ha pl. a palettán hagyjuk napokig a kinyomott festéket, akkor pár nap alatt „megbőrösödik”.

Az olajban dús festéket zsírosnak, vagy kövérnek nevezzük.

Ezzel szemben az olajban szegény festéket sovány jelzővel illetjük.

Ez a pigmentek eltérő olajfelvevő képessége miatt van így.

Pl. az ólomfehér egy sovány festék, mert az ólomfehér pigment kb. 8-15 % olajat vesz fel, mire megfelelő konzisztenciájú festék lesz belőle.

Ezzel szemben pl. Az égetett sienna egy kövér festék, mert 180 % olajat is képes felvenni.

A festőszerek szintén lehetnek kövérek vagy soványak, attól függően, hogy összetevőjük szerint mekkora arányban tartalmaznak zsíros olajokat.

A kombinált festőszerekbe éppen emiatt tesznek illóolajokat, ásványi oldószereket, és balzsamokat, gyantákat is. Hiszen ezek a zsíros olajokkal szemben sovány anyagok, lévén, hogy nem tartalmaznak zsírokat.

A kövér sovány viszonyokat azért fontos a festészetben figyelembe venni, mert ha túl kövér a festék és a festőszer, akkor egyrészt ráncosodhat, másrészt a száradást is lassítja. Ha egy lassan száradó rétegre pl. kövér rétegre teszünk egy soványabb, gyorsan száradó réteget, akkor az történik, hogy a felső gyorsan száradó réteg előbb megszárad, mint az alatta lévő lassan száradó réteg. Így a felső réteg előbb képez egy merev rideg réteget, míg az alsó réteg még mozgásban van. ez pl. repedéseket okozhat a filmrétegben.

Ennek kiküszöbölésére találták ki a Soványabbra a kövérebbet, szabályt. Ennek lényege, hogy ha több rétegben festünk, akkor mindig a legalsó rétegek a legsoványabbak és a következő rétegek lesznek egyre kövérebbek, így kerülve el a fenti problémákat.

Nagyon fontos figyelembe venni, hogyha illóolajokkal és ásványi oldószerekkel soványítjuk a festéket, ekkor egyben azt kötőanyagban is szegényebbé tesszük. Hiszen ezek az anyagok maradék nélkül távoznak a felületről és kötőanyagokat nem tartalmaznak, ezáltal gyengítik a festék kötőképességét, gyengítik a festékfilmet, ami szintén hiba, mert később gondokat okozhat a festményünkön.

Részben ezért is szoktak gyantákat és balzsamokat is adni a festőszerekhez, hiszen azok szintén sovány anyagok, de már van kötőanyagtartalmuk és önmaguk is képesek filmet képezni. Tehát ha a festőszer egy része ilyen gyantákból és balzsamokból áll, akkor az soványodik, de nem veszít a kötőképességéből.

Vízben oldódó olajfestékek

A vízben oldódó olajfestékek viszonylag új fejlesztések a művészfestékek világában, alig néhány évtizedes múltra tekintenek vissza.

Az elgondolás mögött az oldószerek elhagyása áll, így akik arra érzékenyek, azok ennek a médiumnak a használatával képesek továbbra is olajfestékkel festeni.

Ennél a festéknél a pigmentet egy speciálisan módosított olajjal dörzsölik el festékké. Ez a speciálisan módosított olaj, a módosításnak köszönhetően vízzel keveredő olajjá válik szemben a hagyományos olajokkal. Ennek köszönhetően, az ilyen festéket lehet vízzel hígítani.

Ennek a festéknek is vannak saját festőszerei, melyek szintén ezen a vízzel hígítható olajon alapulnak, de itt lehetőség van a vízzel hígíthatóságra is.

A vízzel hígítás egy soványító eljárás is, hiszen a víz egy sovány anyag, mely nem tartalmaz zsírokat. Ugyanakkor a csak vízzel hígítást ugyanolyan óvatosan kell kezelni, mint a szintén sovány oldószereket a hagyományos festékeknél. Hiszen a víz nem tartalmaz kötőanyagokat.

A vízzel hígítható olajfestéket, hagyományos olajokkal is lehet keverni, akár olajfestékkel akár, pl. lenolajjal. Természetesen ilyenkor figyelembe kell venni, hogy minél nagyobb arányban keverjük ilyen hagyományos olajokkal, annál inkább veszít a keverék a vízzel való hígíthatóság képességéből. Hiszen a hagyományos olajokat nem lehet vízzel hígítani.

A legjobb, ha ilyen olajat, használunk, ha kifejezetten a saját festőszereit alkalmazzuk hozzá.

Hazánkban 3 ilyen festék található jelen pillanatban.

Ezek a Winsor & Newton „Artisan”, A Rembrandt „Cobra” és az Apa Ferrario „Idroil” nevű festékei.

Mindhárom festékről elmondható, hogy középkategóriás festékek, ami a pigment terhelést illeti. A festéket használók között, talán az Artisan és a Cobra a népszerűbb, ezek váltak be jobban.

Ezek a festékek a vizes hígításnak köszönhetően kissé gyorsabban száradnak, mint a hagyományos olajfestékeke, de azért nem olyan gyorsan, mint az akril és alkyd festékek. Ugyanakkor kinézetre igazán olajfestékszerűek, és használat közben is olyan érzetet keltenek, mintha olajfestékkel dolgoznánk, hiszen végül is az is.

Alkyd olajfestékek

Az alkyd gyanták a 20. század elején lettek kifejlesztve és eleinte az ipari és háztartási festékek készítésénél használták. Az 50-es években kezdett elterjedni a festészet anyagai közt is.

Az alkyd gyanta, egy módosított növényi olaj, mely a módosításnak köszönhetően rugalmasabb és sárgulásra kevésbé hajlamos filmet képez, a száradási ideje pedig drasztikusan lerövidül. Tapasztalataim szerint a réteg vastagságától függően, max. 1-2 nap alatt megszárad az ezzel festett kép. Nyári melegben, napsütésben plein air festés közben órák alatt képes megszáradni.

Itt meg is jegyzem, hogy minden olajfesték és növényi olaj alapú festőszer gyorsabban szárad, melegben és napsütésben vagy UV fény hatására. Míg rosszul szellőző vagy sötét helyeken, továbbá hidegben a száradási idő lelassul.

Visszatérve az alkyd gyantákhoz, ezekből készítenek olajfestéket és festőszereket is.

Az alkyd gyanta tökéletesen kompatibilis minden olajfestékkel és olaj festőszerrel, olajokkal, gyantákkal, oldószerekkel stb.

Ennek köszönhetően az alkyd gyanta festéket keverhetjük hagyományos olajfestékkel is, hígíthatjuk terpentinnel, lenolajjal, festőszerrel stb.

Illetve az alkyd festőszert is használhatjuk hagyományos olajfesték elfestésére, vagy akár festőszerek komponenseként.

Az alkyd festékek közül hazánkban jelenleg a Winsor & Newton „Griffin alkyd” nevű festéke kapható. Ez egy felső középkategóriás festék, festőszere a „Liquin Original”.

A Fluix kissé sűrűbb is, mely azért jó, mert hígítani mindig könnyebb, mint sűríteni. Száradási sebessége ugyanolyan gyors. Ára viszont olcsóbb ezért én mindenképpen a Fluixot javasolom.

Az alkyd festékek leginkább akkor hasznosak, ha fontos a gyors száradás, pl. határidős munka stb. Sok festő alkalmazza azt a módszert, hogy hagyományos olajfestékkel fest, de a fehér színt, ami majd minden színben megjelenik munka közben alkyd festékre cseréli, így a fehér színű, egyfajta száradás gyorsítóként is funkcionál, emellett a Fluixot használja festőszerként, vagy a festőszer recept komponenseként.

Összefoglalás

Tehát a leckéből megtudtuk milyen fontos különbségek vannak az olaj és az akrilfesték között.

Hogy ki melyiket választja az már egyéni preferencia kérdése. Általános tapasztalat, hogy a kezdők félnek az olajfestéktől, emiatt kezdetben inkább akrilfestékkel dolgoznak. Amikor sikerül megbarátkozniuk az olajfestékkel akkor viszont többnyire elhagyják az akril festéket. Nos, szerintem mindkét anyagnak megvan a maga szerepe és létjogosultsága, emiatt érdemes mindkettőt megismerni és tudatosan az adott munkához a megfelelő anyagot kiválasztani.

Az sem mellékes, hogy a fenti anyagok közül egyesek egymással keverhetőek, vagy egy festményen használhatóak eltérő rétegekben.

Anyagok keverhetősége

Olajfesték

Az olajfesték szabadon keverhető alkyd festékkel és egymás médiumait is használhatjuk hozzájuk. Tehát az alkyd médiumok jók olajfestéshez, míg az olajmédiumok jól alkyd festékhez.

A vízzel keverhető olajfestéket célszerű függetlenül használni, és hagyományos olajjal nem keverni.

Egymás megszáradt rétegeire szabadon festhetünk mind az olaj, a vizes olaj és az alkyd festékkel is.

Olajjal és alkyddal lehet megszáradt akril festék rétegre is festeni, ez kb. olyan mintha akril gessó alapozásra festenénk olajjal. De akrilfestékkel nem lehet megszáradt olaj vagy alkyd festékrétegre festeni.

Akril festéket nem lehet olaj festékkel összekeverni.

Ceracolor festéket nem lehet semilyen olaj vagy alkyd festékkel keverni, egymás megszáradt rétegeire sem alkalmazhatóak. Megszáradt ceracolors festékrétegre akrillal sem festhetünk.

Viszont munka közben a ceracolors festéket szabadon keverhetjük, akril festékkel, vagy akár vízfestékkel, gouache festékkel is. Megszáradt akrilfestékre rá lehet kenni ceracolorsal.