A cinóber vagy más néven vermilion vagy élénk vörös, egy a neolitikum óta ismert vörös pigment, melyet széles körben használtak az ókor óta. A középkori Európában a reneszánsz egyik sokat használt színe volt, míg Kínában a lakk technika, a tusfestmények és pecsétek színét adta.
Műszaki leírása
Szín: Vörös (sok változata van, melegebb narancsos vöröstől a hidegebb kissé kékes vörösig)
Kémiai neve: Mercuri szulfid (higany szulfid)
Kémiai képlete: HgS
Szin index száma: PR 106
Törésmutatója: 2,905 – 3,256
Olajfelvevő képessége: kb. 20 % lenolaj
Száradási ideje: Lassan szárad
Fedőképesség: Erősen fedő
Színállóság: Változó, tisztán hajlamos lehet a sötétedésre.
Toxicitás: Mérgező (higanyt tartalmaz az EU előírásai szerint kereskedelmi forgalomba csak korlátozásokkal kerülhet)
Elnevezése
A cinóbervörös más néven vermilion vörös neve francia eredetű vermeillon mely a vermeli, a latin vermiculus és vermis – féreg szóból származik. Eredete, egy hasonló vörös színű festőanyagra utal, amit egy pajzstetűféle váladékából készítettek, melynek a latin neve Kermes vermilio volt. Ennek egyik szinonimájaként született meg az Angol cinnabar kifejezés, melynek Magyar átirata a cinóber. Mivel a szín igen ismert lett a középkor folyamán, mint a legbecsesebb élénk vörös szín, így a cinóber ill vermilion kifejezésnek napjainkra gyakran az „élénk vörös” kifejezésnek lett a szinonimája.
Kémiája és gyártása
A cinóbervörösnek többféle árnyalata van, megjelenése lehet élénk, kissé narancsos világos vörös, (ez a meleg cinóber) vagy enyhén kéke, lilás vörös színű is, (hideg cinóber) illetve a két tartomány közötti árnyalatú. Az eltérő színek főleg a lelőhelyektől vagy előállítási módtól változnak.
Alapvetően az előállítása két féle módon történik.
Bányászattal (természetes cinóber) vagy szintetikusan (szintetikus cinóber).
Eredetileg a Spanyolországi Monte Amiata hegy bányáiból érkezett, vörös színű, higanyt tartalmazó érc formában. Ezt porrá zúzták, tisztították és ez adta a tulajdonképpeni pigmentet. Ismertek még Amerikai, Balkáni, Indiai és a leghíresebb Kínai lelőhelyek is. A cinóber a Higany bányászat mellékterméke, mindig higannyal együtt bányásszák, hiszen a cinóber érc természetes kialakulásához is szükség van higanyra.
Cinóber kristályok természetes ásványi formában
A másik előállítási mód, a szintetikus folyamat volt. A szintetikus folyamatot a Kínaiak már Kr. e. a 4. századtól ismerték. A Görög alkimista Panopoliszi Zószimosz i. sz. 3-4. században említi írásaiban, hogy létezik a cinóber mesterséges előállításának módja.
De a folyamat első pontos leírása a 9. században keletkezett a Perzsa alkimista Jabir ibn Hayyan tollából.
Jabir által leírt folyamat igen egyszerű. A higanyt és ként kevertek össze, majd elkezdték hevíteni. Ezután a vegyület elkezdett párologni, melyet lecsapattak és az így keletkezett sötét, majdnem fekete színű anyagot elkezdték megőrölni. Őrlés közben előbukkan a cinóbervörös élénk színe. Minél finomabbra őrölik, annál élénkebb és szebb színt kapnak.
Cennino Cennini olasz festő (1360 – 1427) híres könyvében az Il Libro dell’arte-ben ezt írja: „Tudd meg, hogyha a cinóber pigmentet 20 éven keresztül minden nap őrölöd, akkor is napról napra szebb lesz”.
A 17. század óta ismert egy újabb előállítási módszer az un. „Holland módszer” ahol a pigment előállításában a higany és a kénen kívül lúg is szerepet kap. Gyakorlatilag a mai napig ezzel a módszerrel készül a szintetikus cinóber.
Cinóber vörös pigment
A cinóbervöröset napjainkban főleg Kínában állítják szintetikusan elő, (kínai cinóber). A kínai cinóbert tartják a legszebbnek a cinóber változatok közül. A szintetikus cinóberek mindig szebbek tisztábbak, mint a bányászott változatok.
Története
A cinóbervörös pigmentet az ókor óta használja az emberiség. Az első ismert lelet, Kr. e. kb. 7000-8000 évvel keletkezett, a Törökországi Catalhöyuk területén egy neolitikumból származó falu feltárásánál. Az új kőkori ember főleg kőre festett figurákhoz használta.
Catalhöyuki leletek 1.
Catalhöyuki leletek 2.
A legkorábbi Kínai lelet a Yangshao kultúrából származik Kr. e. 5000 – 4000. Ahol főleg kerámiák és belső lakrészek díszítésére használták. A lelet a Saanxi tartománybeli Banpo falu feltárásakor bukkant fel.
Banpo-i lelet
A következő nagy Európai lelet, Kr. e. kb. 100-ból ered a Pompei romvárosban fellelt „Rejtélyek Villája” nevű épületből, ahol falfestményeken alkalmazták nagy mennyiségben.
Popei lelet – Falrészlet – A rejtélyek villájából
A következő lelet I. sz. kb. 200-ból ered a Maya kultúra legszebbnek tartott piramisából, a Mexikói Palenque romjai közül.
Palenque-i lelet – A Vörös Királynő sírja – i. sz. 600-700 körül.
Az ókori Rómában igen elterjedt, volt és drága, nagyra becsült pigmentként tisztelték. A festészeten és szobrok díszítésén kívül előszeretettel használták, kozmetikai célokra is.
Idősebb Plinius pl. ezt írta róla: „A cinóbert gondosan kell kezelni. Csak természetes állapotában szabad Rómába küldeni. Évente 10000 font mennyiségben. Az eladási árát törvény írja elő, mely szerint 1 font cinóber fix ára 70 sestertius.”
A rómaiak által használt cinóbert Spanyolországban a Monte Amiata hegy bányáiban bányászták. ezekben a bányákban csak rabok dolgoztak, és mivel a cinóber higany szulfidot tartalmaz ezért mérgező. A cinóber bányában dolgozó rabok, tulajdonképpen halálra ítéltek voltak. Hiszen előbb utóbb higanymérgezés következtében hunytak el.
A Monte Amiata hegy – Spanyolország
A Bizánci birodalomban a cinóberből készített tintát a császári család és a hivatalnokok használták hivatalos levelekhez.
A középkori Európában kb. a 9. századtól ismerték a cinóber vörös szintetikus előállításának módját. A pigment ára megegyezett az arany füst lemez értékével, így nagy becsben tartották. A kódexekben, illuminált kéziratokban használták, főleg iniciálék díszítésére. A betűkhöz, vagy a szövegekben található egyéb szimbólumokhoz az olcsóbb míniumot (ólom vörös) használták.
Iniciálé Cinóber vörössel – Malmesbury biblia
A középkorban a pecsétviaszt azért nevezték „Spanyol viasznak” mert az élénk vörös színű pecsétviasz egyik összetevője, színezőanyaga a cinóber volt, aminek ismert korábbi forrása a Spanyolországi bányák voltak. Tehát a cinóber Spanyol eredete alapján nevezték el Spanyol viasznak, a pecsétviaszt.
Spanyol viasz 1.
Spanyol viasz 2.
Indiában a cinóbervörös pigmentnek fontos rituális jelentősége van, férfiak is használták a homlokra festve vallási szertartásoknál, de ezt használják a férjes asszonyok megkülönböztetésére, a sindoor és a binda vagy bindi festésére. A sindoor egy a homlokon és a hajon ( a haj elválasztó vonalánál a homlok felőli részen) végzett festés, mely elöszőr az esküvő napján kerül szertartásosan a férjessé vált asszonyra. A binda a sindornak az egyszerűsített változata, mely szimbolikusan utal a sindoorra. Ilyenkor csak egy cinóber vörös pont kerül a férjes asszony homlokának közepére, melyet a hétköznapokban minden nap köteles viselni.
Hindu nő – Sindoor szertartása
Hindu nő bindával
A megözvegyült nő, megválik a sindoortól és a bindától, erre szintén külön szertartás van.
Kínában, a lakk technikában, a tusfestészetben és a hagyományos kínai tus pecsétek színéhez használták a cinóbert.
Kínai ékszer doboz a Qing dinasztia idejéből. A vörös lakkot cinóberrel színezték
XIANG Shengmo (1597-1658) Önarckép Vörös Tájban – Cinóber vörös kínai tus
A cinóbervörös a középkori festők legfontosabb vörös színe volt, egészen a 20. századig, mikor is mérgezősége, és sötétedési hajlama miatt egyre inkább felváltották kadmium és pyrol vörös pigmentekkel.
Felhasználása az Európai festészetben
Az Európai festészetben a cinóbervörös használata a reneszánsz idején csúcsosodott ki, amikorra a legfontosabb vörös színné vált. Bár használták a tempera festészetben is, és freskó színekhez is, mégis az olajfestészettel érkezett el a pigment diadalmenete.
Ennek legfőbb oka, hogy a pigment rendkívül reakció képes főleg a kén tartalmú pigmentekkel érintkezve hajlamos a feketedésre. Emlékezzünk csak a gyártását leíró részben, írtam, hogy amikor a higanyt kénnel keverik és lepárolják, egy fekete színű anyag jön létre, ami az őrlés hatására kapja meg a vörös színét!
Ezen kívül bizonyos esetekben, főleg önmagában használva fény érzékeny is, így hajlamos a megsötétedésre.
Egy kortárs cinóber vörös fény teszt. A sötétebb részek a több hónapig fény hatására kitett festéket mutatják, míg a világos részen a frissen felkent cinóber vörös. A teszthez Blockx és Michael Harding valódi cinóber vöröset használtak
A középkorban számos kén tartalmú pigmentet használtak, pl. kénsárgák, de még az ultramarin kéknek is van kéntartalma, ahogyan az eredeti lapis lazuli pigmentnek is. Ezeknek a kéntartalmú pigmenteknek a hatására alakultak ki a cinóbervörös megsötétedései.
Azonban olajfestékben volt a legkevésbé érzékelhető ez a jelenség. Ennek oka, valószínűleg az, hogy az olajfestékek kötőanyagául szolgáló növényi olaj némileg megvédte az egymással való érintkezéstől ezeket a pigmenteket. Ugyanis a jó minőségű, „jól eldörzsölt” olajfesték mikroszkóp alatt vizsgálva úgy néz ki, hogy minden egyes pigment részecskét egy olajfilm réteg von be. Tehát ez a mikroszkopikus olajbevonat az egyes pigment részecskéken, tulajdonképpen szigetelőanyagként szolgál, mely megakadályozza a pigment részecskéket az egymással való érintkezésben. Hiszen tulajdonképpen nem a két pigment részecske ér egymáshoz, hanem csak az őket körülvevő olaj filmréteg.
Ennél fogva már érthetjük, hogy az olajfestészet 15. századtól kezdődő elterjedésének hatására, a cinóbervörös használata is fokozatosan előtérbe került. Hiszen ritkábban fordult elő az a bizonyos sötétedés.
További pontosan nem tisztázott okok is bonyolították a helyzetet.
Részben úgy tűnik, hogy a természetes, bányászott formában kinyert cinóber, kevésbé volt érzékeny az ilyen hatásokra. Másrészt, ha a festékek nem voltak elkeverve jól, nem alakult ki a minden pigmentet körülvevő olajfilm, akkor ez is okozhat megsötétedést a festékben.
Azt is megfigyelték, hogy pl,. ólomfehérrel keverve, ha testszínekhez használták, akkor sohasem okozott problémát.
A másik megfigyelhető jelenség, hogy vörös színű motívumok, pl. drapéria festésénél, lazúrfestés módszeréve, a gyakran a következőképpen jártak el a régi mesterek. Először kármin vörössel festettek egy réteget, majd erre a rétegre kentek rá lazúrosan egy réteg cinóber vöröset. Az ilyen módszernél sem volt megfigyelhető jelentős sötétedés.
A festményen a mester kármin vörösre lazúrozott cinóber vörössel, így az képes volt megőrizni tisztaságát. Caravaggio – Szent Jeromos, 1605-1606, olaj, vászon.
Az is ismert tény, hogy az ókori Római falfestményeknél, ahol viasz volt a kötőanyag, ott sem feketedett meg a cinóbervörös. Következésképpen vagy azért mert viasszal jól, működik, vagy azért mert itt, még bányászott természetes formában használták a pigmentet.
A legtöbb gond a freskó és tempera technikában adódott, így ilyen technikáknál egyáltalán nem ajánlott.
A ló kantárján jól megfigyelhető a megbarnult cinóber vörös. Paolo Uccello – A San Romanói csata, részlet, tojás tempera, dió olaj és lenolaj
Napjainkban a festők elsősorban portré és figurális festészetben használják a cinóbervörös pigmentet. Ilyenkor a bőrtónusok kikeveréséhez, általában ólom fehérrel és okker sárgával, vagy nápolyi sárgával, esetleg ólom-ón sárgával együtt használatos, ahol hibátlanul működik e szép pigment.
Anders Leonard Zorn híres Svéd festőművész által használt, napjainkban Zorn Paletta néven elterjedt korlátozott palettának is egyik kulcs színe volt a cinóber vörös.
Anders Zorn híres korlátozott palettájából kikeverhető színtábla Zorn egyik kulcs színe volt a cinóber vörös.
Anders Leonard Zorn – önarckép Cinóber vörös zakóval
A következő bejegyzésben a cinóbervörös tesztjét mutatom be.
Hamarosan indul a „Régi Mesterek Technikái Online Festőtanfolyam” még van lehetőséged jelentkezni! Ismerkedj meg a régi mesterek zseniális festőtechnikáival!
Ha tetszett a cikk kérlek, oszd meg a facebookon és vagy a goolge+-on!
” />