Ebben a bejegyzésben festmények online aukciós értékesítésről lesz szó, azaz festményeladás a Vatera és a Galéria Savaria portálok segítségével. Remélem hasznos információkkal szolgálhatok, mindenki számára.

Mint tudjátok elkezdtem egy kísérletet, aminek az a célja, hogy napjainkban milyen eredménnyel lehet eladni festményeket a vaterán. A kísérlet 3 hétig tartott, ennek eredményeit röviden összefoglalom, nektek.

A kísérletnek a vaterával kapcsolatos része lezárult, most a 2. lépcső következik, amikor a Galéria Savaria online piacterét tesztelem. Ez a két online aukciós eladási platform az ami hazánkban is működik, és ahol a siker reményében tényleg érdemes megpróbálni, festményeket online aukciós formában is értékesíteni.

Néhány hétig a Galéria Savariát fogom tesztelni, azután összehasonlítom az eredményeket a vaterás értékesítés eredményeivel és ezeket az értékes információkat megosztom veletek is. Ezzel remélem tudok egy kicsit segíteni azoknak, akik szeretnének festményeik eladásával némi pénzt keresni.

 

Néhány gondolat

Mindenek előtt néhány gondolat az online aukciós festmény eladásról. A vaterázás kapcsán kaptam olyan visszajelzéseket, hogy ez csak a művészet lealacsonyítása, bagóért való elpocsékolása stb.

Azt hiszem, hogy ezen a ponton rendet kell tenni kicsit a fejekben.

Óriási tévedés egy festményt művészeti alkotásnak tekinteni, pusztán azért mert a festőművészetben használatos anyagokkal készül, egy festészettel hobbiból vagy hivatás szerűen foglalkozó alkotó által.

Egy alkotás, attól, hogy festmény, még nem feltétlenül képvisel művészeti értéket.

Ennek sok oka lehet.

Lehetséges okok:

1. Az alkotó nem tud művészeti értéket létrehozni, mert hiányzik belőle a művészi látásmód, és vagy nincs megfelelő képzettsége hozzá.

2. Az adott alkotást nem művészet létrehozása céljából alkotta a festő, hanem csak tanulmánynak, vázlatnak, kísérletnek, játéknak stb.

3. Az adott alkotás egyszerűen nem sikerült, nem lett jó. A legnagyobb művészek sem tudnak mindíg egyenletes teljesítményt hozni, nekik is van nagyon sok félresikerült alkotásuk, próbálkozásuk stb. Legfeljebb ezekkel nem találkozunk, mert elrejtik, megsemmisítik, vagy egyszerűen nem mutatják meg, átfestik stb. Egy nagyobb nevű művész életművének utólagos feltárása közben gyakran pont ezek a sosem látott próbálkozások a legértékesebbek, művészettörténeti szempontból, mert ezek mutatják meg a művész igazi útját, ami oda vezetett ahová végül is eljutott.

4. Az adott művész kifejezetten a piacnak is fest olcsóbb képeket. Ez olyan mintha lenne egy „másodállása” a tényleges művészeti munkássága mellett. Ez a másodállás biztosítja neki a biztos megélhetést, hiszen itt piacképes, könnyen eladható, kis értékű alkotásokkal biztosítja a megélhetését, és ebből finanszírozza a tényleges magas művészeti tevékenységét, ami a karrierje kiteljesedését jelenti, és ami sokkal bizonytalanabb cél mint a másodállásban végzett megélhetési festészete, Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy egy művész ténylegesen is be fog futni.

5. Egészen egyszerűen valamilyen okból kifolyólag (pl. rossz önmenedzselés, stb.) az alkotó nem volt képes annyira befutni, hogy komolyabb művészeti és vagy pénzbeli értéket jelentsenek a művei. Ez gyakran sajnos nem az alkotó művészi minőségének a jelzője, hanem egyszerűe és prózai módon, csak gazdasági okokat jelöl.

A fentieken felsoroltakon kívül még egy egész sor  hasonló indokot találhatnánk ami azt mutatja meg, hogy nem minden alkotásnak van művészeti értéke.

A lényeg az, hogy amikor egy online aukciós portálon egy alkotó alkotásait néhány ezer forintos árakon látjuk elkelni, akkor nem feltétlenül kell a művészet elpocsékolására gondolni.

Az is gyakori, hogy egy-egy alkotó nem képes reálisan felmérni a saját alkotásainak értékét. Sem művészi, sem anyagi szempontból.

Ez mindkét irányban igaz. Lehet ez a saját értékének túlzott lebecsülése, vagy az indokolatlan túlértékelése egyaránt. Ha leértékeli önmagát, akkor esetleg mások, sokak szerint túl olcsón eltékozolja az alkotásait. Ha túlértékeli önmagát akkor esetleg sosem ad el semmit, vagy csak ritkán és nem érti miért, és ennek dacára sem hajlandó csökkenteni az árakat és az árcsökkentésben csak a művészet elpocsékolását látja.

Szóval sokfélék, vagyunk, sokféle nézőponttal, sokféle adottsággal és hajlammal. Emiatt nehéz objektív és helytálló ítéletet alkotni egy ilyen összetett kérdésben.

Egy dolog viszont egészen bizonyos a művészet terén anyagi sikert csak akkor lehet elérni, ha az ember próbálkozik és tesz a siker érdekében. Az is bizonyos, hogy különböző módokon meg lehet élni a festészetből, akár a piacnak akar egy alkotó dolgozni, akár a művészvilág élvonalába szeretne eljutni, vannak lehetőségek és vannak sikertörténetek, a kudarcokkal kikövezett úton.

A művészvilág élvonalába betörni mindenesetre sokkal nehezebb dolog, mint a piacnak festeni. Aki a piacnak fest, lehet nem lesz híres  művész, de képes lehet arra, hogy a mindennapjait csak a festészettel töltse ki, mert a festészettel való napi foglalkozását megfinanszírozza a kis értékű eladásainak a gyakorisága. elegendő pénzt tud ahhoz keresni, hogy kényelmesen éljen és csak a festészettel keljen foglalkoznia.

Ráadásul sokaknak ez elegendő is.

Nem mindenki akar új művészeti „izmust” kitalálni, világhírre szert tenni, stb. Vannak akik megelégednek azzal, hogy szép csöndesen csak festenek, így ők mindíg azzal foglalkozhatnak ami igazán örömet okoz nekik az életben. Ha egy ilyen embert megkérdezel, hogy ő eltékozolja e az alkotásait, akkor ő azt fogja mondani, hogy nem tékozolja el, hanem nagyon sok embernek örömet szerez vele, és közben saját maga elégedett a sorsával. Vajon ezt olyan nehéz megérteni, vagy elfogadni?

Na valami ehhez hasonló ok okozati összefüggések, és motivációk vezethetnek el azokhoz a jelenségekhez, hogy egyes alkotók nagyszámú festményt adnak el, olcsón a vaterához hasonló portálokon.

KATTINTS IDE A GALÉRIA SAVARIÁS KÉPEIM MEGTEKINTÉSÉHEZ!

 

Most pedig nézzétek meg a Galéria Savaria oldalamat ahol néhány festményem jelenleg is látható!

 

 

Vatera festményeladási tapasztalatok

Ha téged is érdekel a vaterás festmény eladás, akkor jó hírem van. Most kísérletezek vele, és a tapasztalataimat megosztom az érdeklődőkkel. Nem akarok mindíg mindenkit ezzel terhelni, így ha téged különösen érdekel, iratkozz fel erre a listára és akkor időben hozzájutsz minden fontos információhoz, ezzel kapcsolatban!