Tudom, hogy most mindenki megdöbbent, hogy jön a művészet és a pénz össze, és főleg, hogy jön ide a Normandiai partraszállás, de lerombolok egy mítoszt. olvasd el a cikket és megtudod!
Legújabb kísérletemmel, amelyben a mai vaterán történő festményeladás lehetőségeit tesztelem egyre nagyobb visszhangot váltok ki.
Nagyon sokan érdeklődnek e lehetőség iránt, de jócskán vannak olyanok is, akik kétkedve fogadják ennek eredményességét.
Akadnak akik szerint ez a művészet elkótyavetyélése .
Mások pedig az etikai oldalát feszegetik a témának.
Kaptam olyan hozzászólásokat is, aminek lényege az volt, hogy a pénz, a „pénzcsinálás megöli a művészetet”, stb.
Hol van itt az igazság?
Ez egy nagyon összetett, bonyolult kérdés, még szerintem is.
De azért nem olyan nehéz leegyszerűsíteni, legalább is szerintem könnyű leegyszerűsíteni.
De ez a kérdés megér több blogbejegyzést is, emiatt egy egész sorozatot tervezek ennek a kérdésnek szentelni.
Az első bejegyzésben azt boncolgatom, hogy a művésznek kell e törődnie a pénzzel? Helye van e a pénznek a művészetben?
De előbb mutatok két képet.
1. kép
Az 1. képen 48-as huszár verbuválást láthattok. Vajon a vidéki parasztfiúk, túl a hazaszereteten, politikai éleslátásból kifolyólag álltak be honvédnek, vagy inkább a jókedélyű, nyalka öltözetű, vidám, és délceg huszárok irigylésre méltó élete vonzotta őket, afféle romantikus indulatból kifolyólag!?
Ha engem kérdeztek, akkor a legtöbb ifjú, romantikából állt katonának.
Ugyanis magam is voltam ifjú, én is saját magamról tudom, milyen érzés volt amikor szuper kommandós akartam lenni, mielőtt bevonultam katonának. Nem akartam én embert ölni, ez eszembe sem jutott, de a különleges kiképzés, a legyőzhetetlen harcos mítosza vonzott, ma már tudom, puszta romantika volt az egész.
2. kép
A 2. kép a Ryan közlegény megmentése című, filmből való. Tehát senki ne ijedjen meg, ez nem valóságos fotó, csak Hollywoodi illusztráció. Igyekeztem nem a legsokkolóbb felvételt, választani, vannak ennél sokkal durvábbak is, és az még mindíg csak filmes fotó, nem a valóság. Szerintem ez is elég megrázó. Ez a filmben abból a részből való, amikor a szövetségesek partra szálltak Normandiánál a D-napon. Miközben a partraszálló katonák, a németek géppuska tüzének kereszttüzében próbálták elérni a szögesdrót akadályokon keresztül, a németek állásait. Ne finomkodjunk, ez egy mészárszék volt. Gyakorlatilag a véletlenen múlt, hogy itt ki maradt életben, tök mindegy milyen kiképzést kapott előtte. A szövetséges csapatok csak a partra szálás közben, kb. 2000-4500 embert vesztettek el.
Na egy romantikus ábrándoktól fűtött, katonának álló ifjú számára, nagyjából a romantikus toborzás után ez lehet a valóság, a realitás.
Tudom, hogy a két példa nagyon sarkított, de igazság van benne. A legtöbb háborút megjárt veterán egyetért a fent leírtakkal, legalább is a beszámolóikból ez tűnik ki. Még a mai napig is így gondolják ezt a hazafias érzelmektől túlfűtött, afganisztánba induló amerikai katonák is, akiket hazaérkezésük után évekig kezelnek a pszichiáterek posztraumatikus sokk miatt.
Szóval a 48-as toborzásokat és a D-napot, időben közel 100 év választotta el egymástól, de a fenti 2 példa, és az ott leírt szempontok, valószínűleg sok közös, hasonló elemet tartalmaztak mindkét esemény résztvevői számára.
Hogy hogyan jön mindez a festményeladáshoz?
A romantika és a realitás közötti különbségre szerettem volna rámutatni, ezzel a kontraszttal.
Úgy jön ez a művészetekkel és a pénzzel össze, hogy az emberek egy jelentős részében él az a téves elképzelés a művészekről, hogy egy művésznek csórónak kell lennie, éhen kell halnia ahhoz, hogy igazán jó művész legyen. Hogy egy művész nem kell, hogy a pénzzel foglalkozzon, sőt, esetleg egyenesen károsan hat a művészetre a pénz hajhászása.
Ez egy romantikus tévhit.
A realitás pedig az, hogy egy alkotó is ember, ő is e világban él, levegőt lélegzik be, folyadékot iszik és ennie kell. Ha hideg van akkor fedélre és melegre van szüksége. Esetleg még vágyai is lehetnek, más emberekhez hasonlóan ő is vágyhat pénzen megszerezhető javakra stb. Sőt! A művésznek családja is lehet. Lehet felesége, és lehetnek gyermekei is, akikről gondoskodnia kell.
Na ez a valóság.
Van olyan ember, aki művésznek áll, és megtagadja a pénzt a művészet miatt, és emiatt nyomorog. Vajon sokan nem tartanák egy kicsit bolondnak az ilyen embert? Gondoljátok, hogy csak kontextus kérdése az egész?
Vagy pl. ha nem kér pénzt a műveiért, akkor hogy tervezi az életben maradást? Elmegy dolgozni egy gyárba? Ahelyett, hogy alkotna? Aztán majd munka után ha marad ereje, kedve, ihlete, fáradtan neki áll festeni? Meg ha marad pénze festékre, vászonra stb.!?
Vajon mi lenne, ha az orvosokkal szemben is ilyen romantikus elvárásaink lennének? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az orvosok ingyen gyógyítanának. Szégyen lenne, ha pénzt kérnének. Ebben a világban a rendelő ajtaja mindíg zárva lenne, mert a doktor úr éppen valahol kulizna, hogy pénzhez jusson az életben maradás miatt. A betegek pedig szépen meghalnának az akadozó orvosi ellátás miatt. Kinek lenne ez jó?
Romantikusan hangzik a mindenkin segítő, pénzt el nem fogadó (és most nem a hálapénzre gondolok) orvos eszményi képe, de a realitásoktól nagyon távol áll.
Na így van ez a művészekkel, alkotókkal is.
Szerintem hagyjuk a romantikát és nézzük a realitást. Mindenki abból él, és abból is éljen meg amivel foglalkozik. A kőműves a házépítésből, az orvos a gyógyításból a festő pedig az alkotásaiból.
Csak van egy apró ámde igen jelentős különbség.
A kőműves ha nem vállalkozónak áll, akkor beállhat egy céghez munkavállalóként és fizetést kap, a munkájáért pénz jár, amivel tervezhet.
Az orvos ha nem magánpraxist folytat, akkor elmehet egy kórházba dolgozni, ahol fizetést kap, szintén pénz jár a munkájáért, amivel ő is tervezhet.
Most hagyjuk azt, hogy mekkorák a bérek, mennyi a pénz, mert nem erről van szó.
A művésznek ki fizet azért, hogy művész?
Az nagyon ritka, hogy mondjuk egy festő elmehet valahová havi fizetésért képeket festeni. Fizetésért, amivel tervezhet.
A festő vagy a legtöbb művész, szinte mindíg magánpraxist folytat. A művészetéért csak úgy nem kap fizetést. Ezért gyakorlatilag amellett hogy festő, vállalkozó is egyben.
Alkot, és eladja az alkotásait, és életben marad. Aztán festéket vesz, és újra alkot. Közben tanul, tapasztal, gyakorol, kísérletezik és fejlődik. Aztán vagy befut, vagy nem. Vagy híres lesz, vagy nem. De akárhogyan is lesz, a festő, fest, alkot, azt teszi amihez ért, amit szeret csinálni. Mert ez az ő foglalkozása, ehhez ért, ebből él meg, és ebből tartja el a családját is.
Tudom hogy ez nem valami romantikus, de szerintem egy normális ember számára ez a realitás.
Szerintem a romantika, nem keverendő össze a hülyeséggel.
Ahogy ígértem ez egy bejegyzés sorozat lesz, ahol foglalkozunk majd az alkotások értékével, a galériás eladásokkal, és egy csomó olyan kérdéssel, ami ezekkel kapcsolatban felmerül. Aztán közben ledöntünk pár mítoszt is.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg a facebookon is!
Ha van a témával kapcsolatos véleményed, szívesen veszem, ha megosztod velünk, alul a hozzászólások között!
Vatera festményeladási tapasztalatok
Ha téged is érdekel a vaterás festmény eladás, akkor jó hírem van. Most kísérletezek vele, és a tapasztalataimat megosztom az érdeklődőkkel. Nem akarok mindíg mindenkit ezzel terhelni, így ha téged különösen érdekel, iratkozz fel erre a listára és akkor időben hozzájutsz minden fontos információhoz, ezzel kapcsolatban!
” />