Előző bejegyzésemben Munkácsy Bécsi korszakáról volt szó, most lássuk a Németországban töltött éveit.

Bécsi mestere Rahl halála után Munkácsy rövid Magyarországi tartózkodás után Ligeti Antal tanácsára Münchenbe utazott, azzal a szándékkal, hogy ott megpróbál bejutni Karl von Piloty professzor osztályába. Pilotyra akkoriban Münchenben afféle félistenként tekintettek, aki a festészetben egy szokatlan, az akkori technikáktól merőben eltérő módszerrel dolgozott. A Müncheni fiatal festőgeneráció pedig ezt az új, a „Pilotysták” (Piloty követői) által használt festészetet kezdte követni. Piloty osztályába csak a kiváltságosok tudtak helyet kapni, Munkácsyt elutasította a nagy nevű professzor. Szerencséjére ebben az időben már a Müncheni Akadémián oktatott honfitársa, Wágner Sándor, (Wágner híres képe a „Dugovics Titusz önfeláldozása”)aki felkarolta a Müncheni Magyar festőket és Munkácsyt is befogadta a saját osztályába. Wágnertől megtanulta Munkácsy a Piloty féle technikát.

 

 

 

Az Aszfalt

Ennek lényege az aszfalt barna használatán alapult. Az aszfalt barna egy nagyon szép és érdekes tulajdonságú pigment. Töményen, sűrűn, egészen sötét barna, majdhogynem feketének látszik, míg vékony áttetsző rétegben gyönyörű, enyhén narancsos-okkeres, sárgásbarna színű festék. Fehérrel keverve szép kávébarna színeket ad.

 

 

 

Az aszfalt egyik hátránya, hogy nagyon lassan szárad, emiatt fontos, hogy használata esetén valamilyen száradás gyorsítót használjunk, pl. fekete olajjal (ólom-oxiddal főzött lenolaj) készítették belőle a festéket, vagy a festőszerhez kevertek szikkatívokat miközben használták. A Müncheni festők ezt az aszfaltot úgy használták, hogy felhígítva ezzel rajzolták fel az előrajzot a képre, majd elkezdték a sötét tónusokat kialakítani a kép többi részén az aszfalt segítségével. A kép egységes, harmonikus színvilágának érdekében ahol csak alkalom adódott, ott mindenhol kevertek egy kicsit ebből az aszfaltból a színekhez is. A fehéret is gyakran ezzel törték meg.

Így nagyon szép, sötét tónusú képeket kaptak, hasonlóan az Északi Barokk festők pl. Rembrandt képeihez. A sötét aszfalt alkalmazása vastagabb fedő rétegek alkalmazását követelte meg, így a Müncheni festők pasztózusabban festettek mint ahogy akkoriban szokás volt, a képeiken az ecsetvonások markánsan megmutatkoztak, a sötét hátterekből a színek és a csúcsfények szinte világítva emelkedtek ki.

Az aszfalttal való festés, az aszfalt lassú száradási tulajdonságai miatt nagyon sok problémához vezetett, hacsak nem szakszerűen készítették el, (pl. fekete olajjal). A másik gond, hogy nem mindegy milyen aszfaltot használunk, ugyanis a bitumen és az aszfalt nem ugyanaz. Ha az aszfalt nem kapott segítséget a száradáshoz, akkor képes örökre aktív maradni, és ezzel hosszútávon károsíthatja a képet. Az, hogy az aszfalt „aktív” marad, azt jelenti, hogy nem szárad meg tökéletesen. Így folyamatosan mozgásban marad a festékfilm felületén és emiatt képes a kép egyes részeit elsötétíteni utólag, illetve repedezéseket, és instabil festékfilmréteget eredményez.

Helyesen alkalmazva viszont semmi baj nincs vele.

A következő bejegyzésben részletesebben is foglalkozunk az aszfalttal.

 

Müncheni képei

 

 

 

 

Düsseldorf

Munkácsy Münchenben tehát elsajátította az aszfalt használatát és a Pilotysták módszerét, megfestette a Lakodalmi hívogatók c. képét és még néhány képet. Itt festette a Vihar a pusztán és a Dűlő szénászszekér c. képeket is. Azonban a szíve még mindíg Düsseldorfba hívta Knaushoz, aki a Bécsi idők alatt látott alkotásaival olyan nagy hatással volt rá. Így hát a következő állomás immáron Düsseldorf lett ahová 1868-ban megérkezett.

Düsseldorfban aztán teljesült az álma és végül Ludwig Knaus tanítványa lett.

 

 

Munkácsi géniusza a Düsseldorfi tartózkodás alatt kezdett igazán megmutatkozni, itt festette az Ásító inas, a Tépéscsinálók, Mósónők, Koldusfiú és természetesen a Siralomház c. képet.

A Siralomház festése közben alkotói válságba került, Knaus óvta attól, hogy ekkora formátumú munkába kezdjen, féltette és úgy gondolta talán még nincsen rá felkészülve. Végül a kép elkészült és kivívta Mind Knaus, mind pedig a Düsseldorfi művészvilág elismerését. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy Elküldte a Párizsi Szalonba, ami a kor legrangosabb évente ismétlődő művészeti kiállítása volt a korabeli Európának.

Ahogyan mondani szokták „A többi már történelem”.

A Siralomház aranyérmes lett a Párizsi szalonban és Munkácsyra irányította a közvélemény és a komolyabb műértők, műgyűjtők és képkereskedők figyelmét.

1871-ben végül Gróf Zichy Mihály rábeszélésére, egy a Párizsi Goupil műkereskedővel kötött szerződéssel a zsebében és a De Marches házaspár (De Marches báró és felesége) támogatásával, barátjával Paál Lászlóval együtt átköltözött Párizsba. Ahol aztán a Mindenkori Magyar Festőművészekhez képest, az egyik legpáratlanabb karriert futotta be.

 

Düsseldorfi képei

 

 

 

 

 

A következő bejegyzésben az aszfaltról és a Munkácsy képeken problémát okozó „Bitüm”-ről lesz szó.

Egyébként nektek melyik a kedvenc Munkácsy képetek a Müncheni és a Düsseldorfi korszakából, és miért az?

Alul a hozzászólások közé beírhatjátok.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg a facebookon is!