Rembrandt technikai zsenialitása

Rembrandt sokak szerint minden idők egyik legnagyobb festőmestere volt. Vajon mi volt a titka, Miben rejlett rendkívüli zsenialitása? Egyáltalán miért tartják úgy, hogy zseni volt? ebben a blogbejegyzésben ezt a kérdést járjuk körül….

Rembrandt előbb Jacob Isacsoon van Swanenburch, később Pieter Lastmann tanítványa volt. Már korai műveiből kitetszik, hogy hamar meghaladta mestereit. Mindazonáltal Swanenbruch festészetében gyakoriak a fény és árnyék kontrasztok. Melyek előfutárai voltak annak a kifinomult Chiaroscuronak, melyet Rembrandt kifejlesztett.

.

Még egy érdekes, vonatkozás, amit megfigyelhetünk, mégpedig Rembrandt hatása kortársaira. Ismeretes, hogy nemcsak a gyűjtők, de a festők között is elismert volt kimagasló zsenialitása, melynek okán már korán követőkre lellt.

Egyik legszebb példája a Rembrandt festészetének követésére, Jan Lievens aki Rembrandt barátja, sőt Pieter Lastmann műhelyében még tanulótársa is volt. Jan Lievens munkásságában igen erős Rembrandt hatás érzékelhető.

 

Jan Lievens festménye

Jan Lievens festménye

 

Jan Lievens festménye

Jan Lievens festménye

 

Vajon mi volt Rembrandt titka?

Rembrandt igen kimagasló technikai és anyagismereti tudás birtokában volt. Mely messze meghaladta korát. Szokásokat bontott és újításokat vezetett be festészetében. Folyamatosan kísérletezett újabb és újabb módszerekkel. így nemcsak a saját korszakaiban, de egy korszakon belül, akár egymást követő alkotásokban is óriási technikai eltérések találhatók az alkotói módszerek és a festés technika terén.

Remrandt egyaránt alkalmazta festészetében mind a Velencei mind pedig a Flamand módszert. Ez már önmagában is szokatlan volt akkoriban, de itt nem állt meg, hiszen ha úgy tetszett neki, elhagyta a réteges festésmódot, és a la príma festette a képet. Ez akkoriban még igen ritka volt, és főleg vázlatoknál alkalmazták ezt a megközelítést.

Ráadásul az is előfordult, hogy 1-1 képen belül több módszert is alkalmazott.

Ez azt mutatja, hogy Rembrandt nem függött technikáktól és módszerektől, fölényes tudása lehetővé tette számára, hogy mindig azt a módszert, technikát alkalmazza, ami az adott megközelítéshez a leginkább alkalmas volt számára az alkotói folyamatban. Ez rendkívüli szabadságot biztosított neki.

Egyes képein fára festett a Flamand réteges technikával, más kisebb, fa panelre festett képein megfigyelhetünk, tiszta a la príma festést. További képein vászonra festett velencei réteges technikával, vagy a la prima technikával.

Alapozása több rétegű volt. Az első réteg egy kréta alap volt, melyet vastagabban hordott fel, majd csiszolt. Így kiegyenlítette a felület egyenetlenségeit. Ezt további néhány réteg finom textúrájú alapozó követte, melyek szintén nagy változatosságot mutatnak. Ezek a rétegek valamikor csak krétából és nyúlbőr enyvből készültek, máskor pedig ólomfehéret és olajat is adott a keverékhez. Tehát gyakorlatilag egyaránt használta a kréta, fél kréta és olaj alapokat is tetszés szerint.

Ezt követte egy imprimatúra réteg, ami sokszor két rétegből ált. Volt, hogy egy barnás sárga okkerrel vékonyan átkente a fehér alapot, ezzel az áttetsző réteggel megtermett sok munkájára jellemző aranyos ragyogást a háttéren.

Leonadro da Vinci, a "La Scapigliata" A képen szépen megfigyelhető az imprimatúra alkalmazása

Leonadro da Vinci, a “La Scapigliata” A képen szépen megfigyelhető az imprimatúra alkalmazása

 

Máskor pedig narancsos-barnás földfestékkel, pl. okkerrel, égetett siennával stb. készült a ragyogó alap.

Ezek mindig finoman el voltak dörzsölve így a fehér színű alap ezeken átvilágított.

Néha még egy szürkés réteget is használt, umbrával és elefántcsont feketével, továbbá ólomfehérre és krétával (hogy ezek is áttetszőek legyenek).

 

Peter Paul Rubens, "Két tanulmány egy fiatal férfiről" c. tanulmányán szépen megfigyelhető kétféle imprimatúra alkalmazása is. A jobb felső saroknál látható szürkés zöldes, míg a kép bal oldalán a világos, sárágás aláfestés látható. ez egy tanulmány amelyen Rubens egy képen belül nem csak a férfi portréját tanulmányozta két eltérő szögből de az eltérő imprimatúrában rejlő lehetőségeket is tanulmányozta egyúttal.

Peter Paul Rubens, “Két tanulmány egy fiatal férfiről” c. tanulmányán szépen megfigyelhető kétféle imprimatúra alkalmazása is. A jobb felső saroknál látható szürkés zöldes, míg a kép bal oldalán a világos, sárágás aláfestés látható. ez egy tanulmány amelyen Rubens egy képen belül nem csak a férfi portréját tanulmányozta két eltérő szögből de az eltérő imprimatúrában rejlő lehetőségeket is tanulmányozta egyúttal.

 

Már korai munkáinál kimutattatható egy rá jellemző újítás, melyet aztán egész életében sokszor alkalmazott. Itt azt csinálta, hogy az ecsetnyél kihegyezett hegyével a nedves festékbe belekarcolt pl. a haj ábrázolásánál, mely eleve adott egy plasztikusságot a kép kiválasztott részének, ráadásul igen finom, érdekes és változatos textúrát biztosított a kérdéses területeken.

Kattints a képre és a nagyításon szépen láthatóak a hajba karcolt vonalkák

Kattints a képre és a nagyításon szépen láthatóak a hajba karcolt vonalkák

 

 

Soha nem festett rutinszerűen, mindig az adott munka által megkövetelt technikát használta, mégpedig igen változatosan. Volt, hogy használta a szürke aláfestést a grisailet, de volt, hogy kihagyta.

A fényeket legtöbbször átlátszatlan fehérrel festette, és karrierje kezdetén még többet használta ugyan a Flamand módszert, de már itt is tapasztalható, hogy textúrákat képzett a képeken. Már itt is mesterien használta a lazúrmáz és a sfumato minden formáját képein.

Ahogy haladt előre pályáján egyre többször alkalmazta azt a rá annyira jellemző, módszert, hogy létrehozott egy impasztó réteget a képen, amit hagyott megszáradni, majd erre az erősen textúrált, impasztó rétegre lazúrozott rá áttetsző mázakkal, melyeket gyakran vissza is törölt. Így a lazúr festés lehetőségeiből ki tudta hozni a maximumot. Az ilyen módszernél, a plasztikus felület kiemelkedő részeiről visszatörlés után csak egy nagyon vékony áttetsző lazúr réteg maradt, míg a mélyedésekben, vastagon megült az adott színű lazúr, így a szín egy sötétebb és töményebb változatát kapta. A kevésbé mély egyenetlenségekből csak részben törlődött vissza a lazúr, így ott egy középértéket kapott. Így egy lazúr színt változatos tónus variációban tudott prezentálni, ami elképesztően izgalmassá tette a képet.

Erre a technikára egy gyönyörű példa Rembrandt „Zsidó menyasszony” c. festménye.

 

Rembrandt – A zsidó menyasszony c. festménye. Figyeld meg a férfi ruhaujján a különleges lazúros impasztó technikát. Nagyításért kattints a képre!

Rembrandt – A zsidó menyasszony c. festménye. Figyeld meg a férfi ruhaujján a különleges lazúros impasztó technikát. Nagyításért kattints a képre!

Részlet a Zsidó menyasszony c. képből

Részlet a Zsidó menyasszony c. képből

 

Többnyire minimum kétféle fehéret használt, egyik egy ólomfehér volt, melyet lenmagolajjal, ritkábban dióolajjal dörzsölt el. A másik egy impasztó fehér volt, ami többnyire krétát és néha tojást is tartalmazott az olajon és az ólomfehéren kívül

Az impasztó anyagának az alapja a leggyakrabban a kréta volt, melyet néha kiegészített tojással is a kedvezőbb konzisztencia és a gyorsabb száradás okán.

 

a közeli felvételen jól láthatóak a vastag impasztó rétegek

a közeli felvételen jól láthatóak a vastag impasztó rétegek

 

Másik gyakran alkalmazott keverékében a krétához ólomfehéret és vagy ólomüveg port, vagy gyenge minőségű kobaltkéket adagolt.

Az ólomüveg (ólomkristály) por, ólom tartalmánál fogva gyorsította a száradást. Ugyanígy a kobaltkék is. A 17. században használt kobaltkék másfajta anyag volt, mint a napjainkban használt 19. században felfedezett változata. Ez a régi kobaltkék, sokkal áttetszőbb és világosabb, élénkebb színű volt. Ezeknek a rossz minőségű változatai csak gyenge színező erővel bírtak, így elég nagy mennyiségben adagolhatták pl. a fehér színhez anélkül, hogy jelentősen változott volna a fehér szín. Viszont a száradási sebességet drámaian meggyorsította, ami kedvező volt a vastag impasztó munkáknál..

Néhány festményén gabonakeményítőt is kimutattak, ami arra utal, hogy Rembrandt ezt is használta az impasztó fokozására.

A búza vagy rozsliszt azaz gabonakeményítők használata a festészetben egyébként már jóval Rembrandt előtt is ismert volt, hiszen alapozókhoz és egyes un. keményítő temperához is használták kötőanyagként. Ha búzalisztet vízzel keverünk, akkor csirizt kapunk, ami keményítőtartalmánál fogva egy ragadós, száradás után szilárd filmet képező anyag. Hiszen a tészta is ezért lesz kemény száradás után.

Egyes festők által ma is használatos recept a 16. századból ered, konkrétan Tintoretto által használt anyag.

Ezt úgy hívták, hogy Temperone

A Temperone rozslisztből, vízből, lenolajból, velencei terpentinből és mézből ált. Ezzel az anyaggal pigmentet eldörzsölve egy olyan festéket kapunk, mely nagyon gyorsan szárad selyemfényűre, napi 10 réteget is lehet vele egymásra festeni, egy bizonyos időn belül, vízben részben visszaoldható.

A pontos összetétel sajnos nem ismert, de érdemes kikísérletezni.

Láthatjuk, tehát, hogy a liszt, mint festőszer nem volt ismeretlen ekkoriban.

A búza vagy rozsliszt olajfestékhez keverve nagyon stabil anyag marad, Rembrandt példáján is ez derült ki.

A 18. században rengeteget találgatták, milyen anyagokat használt Rembrandt ezeknek a fantasztikus hatásoknak az elérésében. Mindenféle recepteket próbáltak kidolgozni, hogy megpróbálják utánozni ezeket a hatásokat. Különböző olajlakkokat, egzotikus gyantákat és viaszt használtak ezekben a receptekben.

A modern kutatások alapján azonban elsősorban az derül ki, hogy Rembrandt elsősorban hidegen sajtolt lenolajat és néha hő kezelt sűrített dióolajt, napon sűrített, vagy főzött olajat használt.

Médiumnak főleg krétát, és mint kiderült néhány esetben gabonalisztet. Gyantát eddig egy esetben mutattak ki a Zsidó menyasszony c. képén, valamilyen fenyőbalzsamot, valószínűleg velencei terpentint. Szárítónak a kobalt kéket vagy ólomüveget használt. Természetesen gyakran kihasználta az ólomfehér és az ólom-ón sárga, valamint az umbrák szárító képességét is. Ilyenkor kis mennyiségben ezekből is adott a színhez, melynek száradását gyorsítani akarta.

Palettája a következő színekből ált.

Elefántcsont fekete, néha szénfekete, az okkerek széles választéka, különböző okker sárgák, barnák és vörösek. Siennák és umbrák. Casseli barna ólom-ón sárga, Vermilion vörös, Kármin vörös, Magas minőségű és gyenge minőségű kobaltkékek, azúrkék, ólomfehér különböző variáció, (krétákkal keverve és tisztán).

Rembrandt kiemelkedő technikai tudása azonban csak eszköz volt mely önmagában nem tette volna őt minden idők egyik legnagyobb festőjévé.

Az ő különleges tehetsége abban a hihetetlen pszichológiai érzékben rejlett mely lehetővé tette, hogy portréiba annyi személyiséget és érzelmet sűrítsen.

 

Hamarosan indul a „Régi Mesterek Technikái Online Festőtanfolyam” még van lehetőséged jelentkezni! Ismerkedj meg a régi mesterek zseniális festőtechnikáival! 

KATTINTS IDE, NÉZD MEG TE IS!

Ha tetszett a cikk kérlek, oszd meg a facebookon és vagy a goolge+-on!