A KINVA ART AKADÉMIA Alsónánai alkotótábora
2020. szeptemberi festőtáborSzeptemberi 6 napos festőtábor
Időpont: 2020. szeptember 14. – szeptember 19. (hétfő – szombat)
Még ennyi hely maradt a táborban, gyorsan jelentkezz, nehogy lemaradj!
A minden évben megrendezésre kerülő Alsónánai alkotótáborok 2020 szeptemberi időpontja!
A tábor tematikája
A tábor szabad alkotótábor, tematika nélkül.
Mindenki azt fest amit szeretne.
A helyszínen persze közös megegyezéssel lehet közös festőprogramokat is megvalósítani.
Lehetőség nyílik tapasztalatcserére, egymás festőtechnikáinak megtekintésére is.
Étkezés
A tábor résztvevői szállást és napi 3 x-i bőséges étkezést kapnak házias, helyben főzött ételekkel. Az étkezés hideg reggeliből, kétfogásos ebédből és egyfogásos meleg vacsorából áll.
Akinek speciális étkezési igénye van, pl. vegetáriánus, lisztérzékeny, cukorbeteg stb. ők előre jelezzék, pontosan milyen jellegű diétán vannak és mit nem ehetnek, számukra alternatív menüt biztosítunk de erre csak előzetes egyeztetés útján van lehetőség!
A megrendeléskor az űrlapon lesz lehetőség előre jelezni az étkezéssel kapcsolatos igényeket!
A tábor ára tartalmazza az étkezés, a szállás költségeit is.
A tábor díján kívül napi 5000,- Ft fűtési díjat kell elosztani a résztvevők létszáma szerint ez kb. 500,- Ft/fő/ nap lesz ami rájön a díjra.
Kapcsolat
További kérdésekkel az alábbi telefonszámon kereshettek, vagy alul a „Hozzászólások között is feltehetitek!
06 30/847-4018
Szeretettel várok mindenkit a táborban!
Korábbi online tanfolyamaim résztvevői mondták…
Nagyon örülök, hogy részt veszek ezen a tanfolyamon, nagyon sok hasznos dolgot tudtam meg, és próbálhatok ki a festészetben. Nekem volt egy mesterem réges-rég, akitől rengeteget tanultam, de nem azt amit tőled! Hálás vagyok neked, hogy ilyen alapossággal és felkészültséggel megosztod velünk ez irányú tudásodat .Sajnos, de inkább hála istennek, annyi fotós munkám van, hogy a leckékkel lemaradtam. Pótolni fogom biztosan. Köszönöm Neked a sok-sok információt!
Élvezettel végeztük a gyakorlatokat, és a titkos csoportban bátran megmutattuk a megfestett leckéinket, elvárva csoporttársaink segítségét, építő kritikáikat Krisztián okos, és kedves személyisége csak hab a tortán, biztatása, segítőkészsége, fáradhatatlansága mindenkit megfogott…mindig a rendelkezésünkre állt, biztatott. Alig várom, hogy újabb érdekes tanfolyamot indítson….azon is ott a helyem!! Festeni idén januárban kezdtem, egyedül, magamra utalva, autodidakta módon….ez a tanfolyam segített pótolni a hiányzó alapokat, segített eligazodni a színek világában. Nagyon hasznos és élvezetes volt, mindent köszönök Krisztián!!!
A táborokkal kapcsolatos részletek
A szeptemberi 6 napos tábor
Érkezési időpont: 2020. szeptember 14. hétfő reggel 09.00. óra
Tábor zárási időpont 2020. szeptember 19. szombat délután 17.00. óra
Az érkezés napján reggelit nem kapnak a résztvevők, érkezés napján csak ebéd és vacsora lesz.
A távozás napján vacsorát nem kapnak a résztvevők, a távozás napján csak reggeli és ebéd lesz.
Speciális diétán lévők jelezzék előre az igényüket!
A szükséges anyag és felszerelés lista a jelentkezés utáni kerül kiküldésre a résztvevőknek!
Kérdéseidet alul a hozzászólások között teheted fel, vagy hívhatsz a 06 30/ 847-4018-as telefonszámon!
A tábor pontos címe
Tolna Megye, Alsónána, Rákóczi u. 19. Galagonya Tábor
Már csak ennyi idő van vissza a táborig
Nap
:
Óra
:
Perc
:
Mp
Kedves Krisztián! Mindig reménykedem, hogy még egyszer eljutok ismét a táborodba. Nagyon sokat gondolok azokra a kellemes, baráti hangulatra, ami ott körüllebegett. De azóta is az ott tanultakat hasznosítom festészetemben . Mindig mondom a családnak, hogy a tanár úr ezt így mutatta, azt úgy mondta, stb. Remélem csuklasz eleget, hát ez én vagyok. Szeretettel üdvözöllek, viszontlátás reményében a tovább tanulás lehetőségében. Köszönöm, hogy ott lehettem!
Kedves Krisztián!
A szeptemberi táborban, utcán való festés nem lesz? Tulajdonképpen azért szeretnék ilyen táborba menni, mert még soha nem festettem helyszínen. Vagy, ha most nem lesz ilyen lehetőség, akkor később lesz ilyen tábor? Válaszodat előre is köszönöm! Üdvözlettel: H. Cs. Márta
Kedves Nagy Krisztián!
A szeptember 23-án kezdődő táborra jelentkeznék amennyiben a lenti kérésre valaki az autójával engem is szállítana Budapestről a tábor helyére. Mivel nem ismerek senkit személyesen akik jelentkeznek, abban kérhetem a segitseget, hogy valaki autójaban helyrt kaphatnék Budapestről oda és vissza?
Köszönettel
Kedves Krisztián,
mikor lesznek a következő táborok?
Kedves Krisztián!
A 2019.május 3 -4 – 5-i Alsónánai alkotótáborba jelentkeztem és szeretném kérdezni, hogy mikor kell utalni a részvételi díjat?
Helyszinen kell fizetni?
Üdvözlettel: Porogi Gitta
Kedves Krisztián, kétségeim vannak, hogy végül bekerültem e a május 3.-i táborba. A márciusin jelentkeztem a Többiekkel és azt mondtad, hogy nekünk külön nem kell. Remélem nem értettem félre, és mehetek :-), üdvözlettel, Ágota
Kedves Ágota!
Természetesen veled számolok, hiszen te még az előző táborban feliratkoztál.
Kedves Krisztián! Nagyon szeretnék ott lenni a táborban, de-sajnos- ez idő alatt külföldi konferencián kell előadást tartanom!Nagyon sajnálom, de a legközelebbin midenképpen szeretnék ott lenni, ha időben tudom…amatör, de lelkes festőinas vagyok- orvosi munkám mellett…. üdv Gabriella
Kedves Krisztián! Kérdésem, hogy ott lesznek e a foglalkozások, a szállás, az étkezés ahol a térkép a Rákóczy u. 19-et mutatja, vagy el kell járni más helyszínre napjában többször? Ugyanis gyaloglásban sajnos rossz vagyok. Még azt is kérdezem, hogy lenne e valaki aki a buszmegállóból a szállásra elvinne? Hálásan megköszönném!
Szia! Igen helyben lesznek a foglalkozások, nem kell gyalogolni, és le tudok menni érted kocsival a buszmegállóba.
Kedves Krisztián!
Van e felső korhatár?
Mit jelent az 1, és a 3 a csendélet illetve a téli táj mellett?
Én csak egy éve és csak akrillal festek.
Nem baj e ha az akril mellett maradok? Piroska
Kedves Piroska!
Felső korhatár nincs. A számoknak nincs jelentősége, véletlenül maradt a szövegben. Akrillal is lehet dolgozni, de érdemes belekóstolni az olajfestésbe is.
Kedves Krisztián!
A jelentkezésemet emailben lemondtam, de ha mód van rá ne húzzál ki még a listából, keresem a megoldást. Tulajdonképpen Várdombnál a második átszállással van bajom. 1 óra 19 percet kell várni az utolsó buszra ami 5 percig megy hogy elvigyen Alsónánára. Ez 2 és fél km, 36 perc gyalog. Régebben nem gondolkoztam volna, de most azt kérem hogy eljönnél e elém Várdombig? Nagyon megköszönném!
Kedves Krisztián ! Köszönöm, hogy elfogadta a jelentkezésemet!Érdeklődni szeretnék, hogy tud-e ajánlani olyan Web áruház címet,ahonnan a táborhoz szükséges és nekem hiányzó, jó minőségű kellékeket és eszközöket beszerezhetem! Köszönöm szépen ! Éva
Üdvözlöm! Én mindíg itt vásárolok, szinte mindent! https://muveszekboltja.hu/
Köszönöm a segítséget ! Éva
Kedves Krisztián!
Érdeklődöm, hogy mit kell vinni a festőtáborba?
Az általad felrakott festmények / amit festeni fogunk / méretével azonos alapozott farostlemezt, vagy kasírozott vásznat?
Olajfestéket, ecsetet, festőkést és festőszereket?
Állványt? Nekem csak asztali van.
Várom a válaszodat
Köszönöm.
Poroginé Gitta
Kedves Gitta!
Igen, azonos méretű farostlemezt, vagy vásznat, amit szeretsz. Olajfesték, ecsetek, festőkés, festőszer, állványból elég az asztali állvány is. Amikor jelentkezel, azonnal kapsz a rendszertől egy automatikus e-mailt, benne a felszerelés listával.
Kedves Krisztian, van mar idöpont a 2019-es taborra? Köszönöm szepen. Nagyon szeretnek reszt venni, de a munkahelyemen januar vegeig meg kell adni, mikor akarok szabadsagra menni.
Kedves Emma!
Április 15-20 között lesz 6 napos festőtábor. Nyári időpont még nincs.
Kedves Krisztián!
Nagyon tetszik a festő tábor, de most nem tudok elmenni.
Lehet előre tudni, hogy mikor lesz a későbbiekben hasonló? Nekem eléggé előre kell terveznem a szabadság miatt – és persze pénzügyileg is. 🙂
Köszönöm!
Április 15-20 között lesz 6 napos festőtábor. Nyári időpont még nincs. Illetve most februárban lesz két időpont 3 napos hosszúhétvégés táborok.
Szia!
Táborba már nem tudok menni, de egy kérdés: ha nem érek rá mindegyik nap, akkor is lehet menni? Mármint ha valaki egy táborba csak 1-2 napra menne?
Kedves Krisztian, azt hallottam Szeptemberben is lesz tàbor, de meg nem latom, hogy hirdetnéd. Igaz? Arra en is mennèk.
Koszonom , Ibi
Kedves Ibi!
Szeptember 24.-én kezdődik, jövő héten hirdetem meg.
Sziasztok! Én Debrecenből mennék az első táborba, van esetleg valaki aki kocsival érkezik és tudnék csatlakozni? Ha esetleg valaki Pestről indul, az is szuper lenne, szívesen elmegyek addig 🙂
Köszönöm szépen!
Ági
Kedves Ági!
Hozzáadtalak a titkos facebook csoporthoz, szerintem ott is tedd fel ezt a kérdést, Debreceni nincs más a jelentkezők között de Pestiek akadnak.
https://www.facebook.com/groups/kinvaartakademiatagok/
Hello Krisztian, őszi tábor is lesz? Arra szeretnek jelentkezni. Sajnos az Augusztusirol lemaradtam.
Koszonom , Ibi
Kedves Krisztián!
Tudni szeretném a befizetés helyben történik, érkezéskor??
Valahol mintha olvastam volna, de szeretném ha megerősítenéd.
Üdv
Adrienn
Kedves Adrienn!
Igen majd ott helyben kell fizetni.
Üdv:
Krisztián
Kedves Krisztián!
Ha lehet,én szeretnék 2 ágyas szobaban aludni a barátnőmmel. Sajnos nagyon rossz alvók vagyunk, nem akarunk másokat zavarni.
Üdv Erika
Ha valaki szeretne Debrecen-Hajdúhadház környékéről a táborban részt venni, én a 2. turnusba jelentkeztem, kocsival megyek. 1 társat szívesen elviszek magammal, ha csak az utazás az akadály amiért nem tudna elmenni.
Kedves Krisztián! A közelben lakom, érdeklődnék, hogy napi bejárással részt lehet e venni és ez mennyiben érintené a költségeket?
Kedves Aranka!
Természetesen ez is lehetséges, ez esetben a szállás árát levonjuk a tábor díjából, ez 5 éjszaka esetén 10000,- Ft megtakarítást jelent neked. Ha esetleg valamennyi étkezést is kihagysz, mert pl. otthon vacsorázol, vagy reggelizel akkor további költséget takarítasz meg.
Kedves Krisztián! Az 1. turnus betelt?
Kedves Krisztián !
A barátnőm és én szeretnénk jelentkezni az első turnusra, a kérdésem, hogy a szállás milyen, hány ágyas szobák vannak és a fürdőszoba-WC használatára vonatkozóan is szeretnék néhány sort kapni.
Előre is köszönöm, Arádi Antónia és Dogossy Kati
Kedves Antónia!
4 ágyas szobák vannak és közös wc – fürdőszoba. Létszám és nemek szerinti összetétel függvényében, lehet, hogy tudunk biztosítani külön lakrészt kettőtök számára, külön fürdővel, ha még most foglaltok akkor ez megoldható.
Kedves Krisztián,
Bocsánat, én a számítógépes dolgokhoz alap-szinten értek és csak most láttam a kedvező választ, igen nagyon örülnénk, ha mehetnék kétágyas szobába, amihez fürdőszoba tartozik, az első turnusról van szó, amennyiben ez megoldható már küldjük is vissza a kitöltött jelentkezési lapot.
Előre is köszönök mindent: Arádi Antónia és Dogossy Kati
Kell vinni saját festő szerszámokat?
Kedves Emília!
Igen, de ha valamid hiányzik, jelezd előre és én tudom neked biztosítani, festéket festőalapot, palettát és ecsetet is tudok adni a helyszínen, amennyi az alkotáshoz kell, és korlátozott számban állványt is tudok adni 1-2 főnek.
Szia Krisztián
Nagyon tetszik a tábor lehetősége.
Szeretném megkérdezni, hogy Budapest környékén tervezel hasonló?
Szervezésben esetleg tudok segíteni.
Üdv Katalin
Kedves Katalin!
Nagyon kedves vagy! Köszönöm az ajánlatot.
Jelenleg nem tervezem másutt, sajnos nagyon kevés az időm, az online tanfolyamok miatt. De nem zárkózom el a lehetőségétől egy jövőbeni alkalomnak.